Magabiztos vezetés a félidőben Brazília ellen

Mikler bravúrjai is kellettek az 5 gólos előnyhöz.


Férfi válogatottunk Brazília ellen lépett pályára az egyiptomi világbajnokság I. középdöntős csoportjában.  

A brazil együttes számára nem indult zökkenőmentesen az egyiptomi világbajnokság, hiszen a pozitív koronavírus-tesztek következtében több játékos, valamint a szövetségi kapitány sem tudott a csapattal utazni a torna helyszínére.

Hornyák találatával a magyar válogatott szerezte meg a vezetést a mérkőzés 1. percében.

A brazilok azonban Langaro két góljával hamar megfordították az állást. 1-2.

Lékai remek betöréssel került ziccerbe, amit ki is használt, majd egy Mikler bravúr is kellett a kapunk előtt ahhoz, hogy a 7. percben már ismét magyar vezetés legyen. 3-2.

Langaro és Moraes vezérletével azonban a dél-amerikai együttes átvette a vezetést. Chiuffa hetese pedig 7-6-os brazil vezetést eredményezett.

Rosta labdaszerzése nagyon kellett, hogy ne legyen kétgólos a hátrány. A lerohanásból Hornyák harcolt ki emberelőnyt, majd Máthé hetesével jött az egyenlítés is a 13 percben. 7-7.

A 14. percben egy súlyosnak tűnő sérülés állította meg a játékot. Toledo maradt lent a térdéhez kapva, akit hordágyon vittek le. A jobbátlövőjüket ezzel elveszítették a brazilok.

A 16. percben kétgólos lett a magyar előny. 10-8. 

Ekkor úgy tűnt az ellenfelet megzavarta a sérülés mert újabb magyar gól jött és már 3 gólos előnyre tettünk szert. 11-8.

Mikler védése után már a 4 gólos előnyért támadhattunk. A helyzetünk kimaradt de Mikler újabb bravúrra mutatta meg magát. Ezek most a kapusunk percei voltak.

11-8-as magyar vezetésnél emberelőnybe kerültek a brazilok Ancsin kiállítása után.

A brazilok gólt szereztek, Bánhidi pedig ziccert hibázott beállóban. Chiuffa ezt góllal büntette. Felzárkózott az ellenfél 11-10.

Sok hiba jellemezte mindkét csapat játékát, amikor Bodó találatával 12-10-re módosult az állás. 

Ancsin újabb kiállítása és a brazilok hetese azt jelentette, hogy egy gólra olvadt a magyar előny.

A folytatás azonban nekünk kedvezett és Rosta lerohanása után 14-11-re léptünk el. A következő gólt is mi szereztük, így jött is a brazil időkérés.

Félidő: Magyarország-Brazília 16-11.

Borítókép: facebook/Magyar Kézilabda-Válogatott

 

 

 

 

Videók