Kézilabda

London 2012: legyőzték a szerbeket kézilabdásaink

""

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a találkozó előtt elmondta, hogy a szegedi Ancsin Gábor és a csurgói Szöllősi Szabolcs a továbbiakban klubjában készül, így már ki sem utazott a Szegedtől 35 km-re, a határ túloldalán fekvő Magyarkanizsára.

A település 85 százalékban magyarlakta, így nem volt meglepő, hogy nagyrészt a Mocsai-csapatnak szurkolt a közel 1000 fős drukkersereg. Sokan jöttek át Szegedről is, és a Tisza-parti városban nevelkedett, a Barcelonában világsztárra érett, majd a Veszprémhez igazoló Nagy László bemutatásánál volt a leghangosabb éljenzés a csarnokban.

Külön érdekessége volt az összecsapásnak, hogy a két válogatott a londoni olimpián, augusztus 6-án, az utolsó csoportkörben is találkozni fog egymással, ezért gyanítani lehetett, hogy a két kapitány most "nem fedi fel minden lapját".

""

Óriási hőségben, kimaradt ziccerekkel indult a meccs, az 5. percben még csak 1-1 gól esett mindkét oldalon. A folytatásban is felváltva estek a találatok, Iváncsik Tamás – aki, ha így folytatja, még bekerülhet az utazók közé – gyorsan háromszor is eredményes volt, míg a Veszprémtől nyáron eljött Vujin, valamint a szegedi Prodanovic is beköszönt Miklernek. Egyik gárda sem tudott elhúzni, kétgólos különbség először csak a 22. percben alakult ki (8-10), majd egy újabb vendégtalálatot követően időt kértek az Eb-második szerbek. A hazaiak hétperces szünet után, emberelőnyben voltak ismét eredményesek (9-12), és a szünet előtt tovább faragtak hátrányukból, részben Harsányi kimaradt büntetőjének köszönhetően.

Négy magyar gól vezette be a második félidőt, és Fazekas kapus csak hét és fél perc után kapitulált először. A biztos vezetés tudatában egyre többet cserélt Mocsai Lajos. Negyedórával a vége előtt – amikor 13-19-ről 15-19-re jöttek fel a szerbek – a kapitány időt kért. Aggodalomra azonban nem volt ok, mert a hátralévő időben is jól zárt a védőfal, Fazekas pedig büntetőt is védett, igaz, a hazaiak egy percig sem adták fel a csatát.

MAGYAR VÁLOGATOTT FÉRFI KÉZILABDA
Előzetes olimpiai keret:
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya)
Jobbátlövők: Mocsai Tamás (Hannover), Nagy László (FC Barcelona)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Celje)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (MKB Veszprém), Perez Carlos (MKB Veszprém)
Balszélső: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)
Tartalék: Laluska Balázs (MKB Veszprém)
A bő keret további tagjai: Iváncsik Tamás (MKB Veszprém), Liszkai Szilveszter (MKB Veszprém), Nagy Kornél (Dunkerque), Putics Barna (Gummersbach)
MAGYAR VÁLOGATOTT FÉRFI KÉZILABDA
Mérkőzések az olimpiáig
július 19., csütörtök, 18:30 ó, Szeged: Magyarország-Tunézia
július 22., vasárnap, 18 ó, Dunkerque: Franciaország-Magyarország
MAGYAR VÁLOGATOTT KÉZILABDA
Mérkőzések az olimpián
sjúlius 29., 22:15 ó: Magyarország-Dánia
július 31., 12:15 ó: Koreai Köztársaság-Magyarország
augusztus 2., 15:30 ó: Horvátország-Magyarország
augusztus 4., 22:15 ó: Magyarország-Spanyolország
augusztus 6., 10:30 ó: Magyarország-Szerbia