Fordulatos, gigászi mérkőzésen jutott a Magyar Kupa döntőjébe a Telekom Veszprém

Az első játékrészben a Szeged még kettővel vezetett, de a végén Momir Ilic csapata örülhetett.


A Fejér-B.Á.L. Veszprém után a címvédő Telekom Veszprém jutott döntőbe a férfi kézilabda Magyar Kupában, miután 30-27-re legyőzte a bajnok Pick Szegedet a szombati, győri elődöntőben.

A Telekom Veszprém 1986 óta minden alkalommal döntőbe jutott a kupában, a vasárnap esti lesz a 38. fináléja.

Eredmény, elődöntő:

Telekom Veszprém-Pick Szeged 30-27 (15-17)

lövések/gólok: 50/30, illetve 45/27
gólok hétméteresből: 1/1, illetve 6/3
kiállítások: 8, illetve 14 perc

Legutóbb 2011-ben fordult elő, hogy nem ez a két csapat játszotta a kupadöntőt, akkor a veszprémiek ellenfele a PLER KC volt, a szegediek a legjobb négy közé sem kerültek be.

Szegedi részről Bánhidi Bence és Luka Stepancic, a túloldalon Dejan Manaszkov hiányzott a keretből sérülés miatt.

Az első 12 percben felváltva vezettek a csapatok, majd gyors ellenakciókkal ellépett a bajnok Szeged (8-5), ekkor Momir Ilic veszprémi vezetőedző rögtön időt kért. Csapata ismét lendületbe került, Petar Nenandic vezérletével csakhamar egyenlített, ekkor Juan Carlos Pastor folyamodott időkéréshez (9-9).

Továbbra is mindkét együttes a gyors játékot részesítette előnyben, ezért nagy volt a tempó, de jó néhány hiba is történt. A folytatásban megint a szegediek bizonyultak némileg hatékonyabbnak támadásban és védekezésben is (13-11), ráadásul Mikler Roland bravúrosan védett, így csapata 17-15-ös előnyben volt a szünetben.

A második félidő első gólját a Szeged dobta, erre viszont egy 5-0-s sorozattal válasz érkezett a túloldalról. A veszprémiek ekkor vezettek először egygólosnál nagyobb különbséggel. A Rodrigo Corrales helyére beállt veszprémi kapus, Vladimir Cupara a védései mellett góllal is segítette csapatát, amely 20-20 után négy találattal ellépett, de ekkor még a meccs utolsó negyede hátra volt.

A bajnokcsapat újra felzárkózott mínusz egyre, ám egyenlítenie nem sikerült, és miután a hajrában Omar Jahja kétszer is betalált, eldőlt a rangadó, és együttese vasárnap este megvédheti címét.

A két csapat 180. alkalommal találkozott egymással tétmérkőzésen, a mérleg 122 veszprémi és 51 szegedi siker, illetve hét döntetlen.

Petar Nenadic hét, Andreas Nilsson és Rasmus Lauge Schmidt négy-négy góllal, Cupara hat, Corrales négy védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Bodó Richárd hét, Imanol Garciandía négy találattal, Mikler Roland pedig tíz védéssel zárt.

korábban:

Fejér-B.Á.L. Veszprém - Schieszl-Budakalász 30-27 (16-11)

vasárnap játsszák:

Magyarország-Szlovákia női Európa-bajnoki selejtező 14.45
a 3. helyért: Pick Szeged - Schieszl-Budakalász 17.15
döntő: Telekom Veszprém - Fejér-B.Á.L. Veszprém 20.00


srd \ skt \ bdó

MTI 2022. április 23., szombat 21:03


Borítókép: MTI 

Videók