Bánhidi Bence szerint a Veszprém készen áll a Szeged elleni rangadóra

Készen áll a Veszprém elleni szombati rangadóra az OTP Bank-Pick Szeged - jelentette ki Bánhidi Bence, a csapat válogatott kézilabdázója pénteken Szegeden.


A csapatkapitány a klub és a Mizo szponzorációs megállapodását bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, a Szeged-Veszprém összecsapás mindig presztízscsatát jelent, a Tisza-parti együttes pedig készen áll a harcra.

A játékos szerint a hazai pálya és a szurkolók nagy előnyt jelentenek a csapat számára, nélkülük teljesen más lenne a mérkőzés, ezért számít a drukkerek támogatására. A végeredmény szempontjából kulcsfontosságú lehet, hogy a szegedi játékosok, ahogy korábban is, csapatként küzdjenek egymásért
- tette hozzá.

Kiss Bence, az OTP Bank-Pick Szeged cégvezetője kiélezett mérkőzésre, nagyon kemény csatára számít lényegében telt ház előtt.

A szakember hangsúlyozta, a klub fontosnak tartja a kettős életpályamodellt, ezért a hét és fél ezer szurkoló jelenlétében díjazzák azokat a csapat akadémiájára járó fiatal sportolókat, akik tanulmányaikban is kiemelkedőt nyújtanak, és átadják a Jó tanuló, jó sportoló elismeréseket.

A mérkőzés előtt köszöntik a klub eddigi legsikeresebb edzőjét, Juan Carlos Pastort, akinek portréja felkerül a hírességek falára.

Harcsa Beáta, a Bonafarm tejágazati stratégiai és marketing igazgatója bejelentette, a Mizo ősztől gyémántfokozatú támogatóként segíti a szegedi kézilabdaklubot. Mint mondta, a cég húsz éve van jelen a városban, négy üzeme közül a szegedi a legnagyobb, amely Kelet- Közép-Európa egyik legjelentősebb tejfeldolgozója. A cég mintegy 1300 munkavállalója közül hatszázan dolgoznak a szegedi üzemben, közülük sokan a Szeged szurkolói.

Harcsa Beáta hangsúlyozta, a "kékek" szenvedélyes szurkolótábora szerves közösséget alkot, melyhez örömmel csatlakozott a Mizo. Az együttműködést látványos fényfestéses animációval köszöntik, amely péntek estétől vasárnap estig látható a szegedi Reök-palotánál - mondta.

Borítókép: Uwe Anspach/picture alliance via Getty Images

Videók