A hetvenéves Mocsai: "Eltökélt voltam és elszánt"

A hetvenedik születésnapját vasárnap, március 10-én ünneplő Mocsai Lajos úgy fogalmazott: élete három fő pillére a család, a Testnevelési Egyetem és a kézilabdasport.


Mocsai az MTI-nek adott interjúban felidézte, polgári értelmiségi családból származik, hiszen édesanyja közgazdász, édesapja pedig egyrészt mérnök, másrészt válogatott kosárlabdázó volt.

"Láttam azt az erőfeszítést, amit egy férfinak a családjáért tennie kell. Nekem ez példa volt. Azt hiszem, elég büszke volt rám, és én nagyon szeretem az emlékét mind édesanyámnak, mind édesapámnak. Ez nekem nagyon fontos" - mesélte.

A szoros családi kötelék ellenére fiatalon elhagyta szülővárosát, a Testnevelési Főiskolára (TF) került, és ez meghatározta a pályafutását.

"Eltökélt voltam és elszánt, a képzés, az oktatás minősége pedig nagyon magas volt, mind elméleti, és kiemelten gyakorlati területen" - szögezte le.

Példaként hozzáfűzte: a képzés magas színvonalát bizonyítja, hogy a Bundesligában tíz évig - egyedülálló módon - kapusedző és kondicionális edző nélkül, egyedül irányította csapatait, hiszen az egyetemen olyan képzést kapott, hogy ezeket a feladatokat el tudta látni.

Ugyancsak fontosnak tartja, hogy a végzése után az egyetemen maradhatott tanársegédként, "hiszen a legmélyebb a tanítva tanulás". Az a feladathalmaz nagyon intenzív életet igényelt és biztosította a kézilabdával kapcsolatos szakmai előmenetelt: része volt a tanórák megtartása, illetve a hazai edzőképzésbe való azonnali bekapcsolódás, a sportági kutatás, az elméleti és gyakorlati tudás megszerzése és későbbi naprakész fejlesztése, elemzése, fölépítése.

"A játék minden fázisát kutatási adatokkal több ezerszer ellenőrizve végeztem a munkámat" - szögezte le.

Azonnal megkezdhette az edzői munkát a TFSE férfi és női csapatánál, majd átvette a válogatott gerincét adó Vasast, ráadásul nagyon magas óraszámban tanított, ezért a játékot abbahagyta.

"Nagyon sokat köszönhetek az ottani játékosoknak, kiemelten Sterbinszky Amáliára, Gódornéra, Rácz Mariannra, Őrinére, Barna Ildikóra, Angyal Évára gondolok és mindenkire, akik segítették a munkánkat. Sterbinszky vállalta azt a munkát, amit én fiatalként kértem tőlük. Azt mondta a többieknek, amíg én ennek a fiatalembernek mindent elvégzek, addig ez mindannyiótoknak kötelező. Ha pedig nem leszünk sikeresek, akkor majd számon kérjük" - mesélte.

Amikor a játékosok "már nem óhajtották azt a munkát elvégezni", és a csapat átformálódott, a szakvezetőt áthívták a Bp. Honvédhoz, amelyben hét-nyolc válogatott szerepelt, akik - immár Mocsai irányításával, aki 32 évesen mesteredző lett - 1986-ban világbajnoki döntősök voltak, két évvel később pedig az olimpián a legjobb négy közé kerültek.

"Az egy borzasztóan intenzív életpálya-fázis volt, ahol megkaptam a lehetőségeket. Ez hozta el azt a fiatalembert, aki vállalta adott helyzetben azt a marsallbotot, amit a sors fölkínált, fiatalon nagy feladatokkal bízták meg, és szenvedélyesen, nagyon sok energiát fektetett a saját továbbképzésére. Az egyetemi háttérnek és a családi háttérnek szintén köszönhetem ezt a nagyon komoly, dinamikus előrelépést" - fejtette ki.

Úgy fogalmazott: ha az ember képes pedagógiailag és emberileg is 24 órán keresztül megfelelő példát mutatni, ha érzik, hogy a bizalom, a hitelesség és a szakmai kompetencia együtt van, akkor nagyon messze lehet jutni. Az általa irányított női válogatott tagjai elsajátították ezt a mentalitást, a győzni akarást, a győzni tudást, amit közösen képviseltek, "ezért volt fantasztikus velük együtt dolgozni".

Hangsúlyozta, egész életében örült annak, ha a környezetében nőtt a rivalizálás, ugyanis szerinte az igazi minőség a minél jobb riválisokkal történő munkával alakul ki. Ezért mindkét válogatottja a világ legjobbjaival játszott a felkészülések során.

"A legfontosabbnak azt tartom, hogy akikkel együtt dolgoztam, partnerek voltak abban a felkészülésben, abban a morálban, abban a minőségi és mennyiségi munkában. Nélkülük nem tudtunk volna ilyen komoly eredményt elérni. Azt gondolom, mind a hölgyekkel, mind a férfiakkal igen mély az emberi kapcsolatom. Minden edző tudja, hogy komoly kvalitású emberek nélkül nem lehet ilyen sikereket elérni, de ők is tudják, hogy a közös szakmai munkánknak, illetve a felelősség- és feladatvállalásunknak köszönhető a magyaros kézilabdaiskola kialakulása" - vélekedett.

Utóbbi lényege a maximális fizikai képességfejlesztés, a technikai professzionalizmushoz közelítés, és egy nagyon magas stratégiai képzettség. Erre a három bázisra építették a munkát, de ehhez olyan emberek kellettek, akik vállalták, és nem szerettek, nem tudtak veszíteni.

"Nagyon komoly, főként intellektuális együttműködésem volt a lányokkal és a fiúkkal is, hiszen ők nagyon vágytak a győzelemre. Én klubcsapatként kezeltem a válogatottakat, nagyon hosszú ideig hétfőn-kedden kötelező válogatott napokat tartottunk, és az egész éves munka hozta meg azt a sikert, amiből világverő csapatokat tudtam építeni" - magyarázta.

Sikerei fontos összetevőjének tartja, hogy környezetét mindig úgy próbálta megszervezni, hogy ott a legaktuálisabb, legminőségibb munka legyen elvégezhető, vagyis figyelt arra, hogy naprakész legyen a tudása.

"Az egyetemi háttérrel olyan tudományos jellegű munkát végeztünk a hallgatókkal, amely nagyon jó alapot adott, amelynek köszönhetően előremutatólag tudtuk meghatározni a játék tendenciáit, legyen ez képesség, technika, vagy stratégia" - magyarázta.

"Az ember akkor válik igazán felnőtt férfivá, amikor egy családot kell fenntartania. Ez a felelősség az, ami mindig vezérelt, hogy olyan életpályát építsek föl, ahol a család, az egyetem és a kézilabdasport három pillérén keresztül tudjak erőn felül fennmaradni" - vallott életfelfogásáról a mesteredző.

Borítókép: AFP

Videók