Visszatér a Győr korábbi sikeredzője

Ambros Martin csapata a Ferencváros ellen lép pályára Érden.


A női kézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójának egyik legjobban várt mérkőzésén a magyar bajnoki ezüstérmes Ferencváros Érden fogadja az orosz bajnok Rosztov Don gárdáját. 

A középdöntőben, eddig mindkét csapat egy győzelmet és egy vereséget tudott felmutatni. Elek Gábor együttese legyőzte hazai pályán a Bukarestet, de egy szoros meccsen kikapott Dániában, míg Ambros Martin együttese kikapott Metzben, viszont hazai pályán kiütötte a norvég Vipers együttesét. 

Mire mennek egymással most? 

Ez a mérkőzés jó erőfelmérő lesz a zöld-fehérek számára, megmutathatják szurkolóiknak mit tudnak.
Az elmúlt években mindig szoros csatát vívtak Magyarországon, ezúttal is kiélezett mérkőzésre lehet számítani. 
Az elmúlt években, kétszer találkoztak egymással a negyeddöntőben, mindkétszer az orosz csapat jutott a Final Fourba.
Tavalyelőtt negyedikek lettek, tavaly pedig egy végletekig kiélezett csatában buktak el a Győr ellen.  

Kik a legnagyobb sztárok? 

Nagy visszatérő az orosz csapatba, Anna Vjahireva aki az egyik meghatározó játékosa lehet a Rosztov játékának, de a jobbszélső Julia Manaharovára is nagyon kell figyelnie a Ferencvárosnak. 
A korábban Győrben is szereplő Anna Szenyre pedig védekezésben számíthat Ambros Martin. 

A Ferencváros együtteséből kiemelkedő formában van Klujber Katrin, valamint Háfra Noémi, de a távozó Lukács Viktória is kiváló formában van. 

Esélyek? 

A mérkőzés egyértelmű esélyese a Rosztov Don, de a hazai pályán játszó Ferencvárosban, benne van az, hogy megverje ellenfelét, fontos lesz az, hogy ne hagyja gyorsan indulni az ellenfelet, illetve, hogy minimálisra csökkentse a technikai hibák számát.

Videók