Óriási dráma után jutott a Ferencváros a döntőbe

Büntetők döntöttek az első elődöntőben.


A Ferencváros döntőbe jutott a női kézilabda Magyar Kupában, miután 21-21-es rendes játékidőt követően hétméterespárbajban 4-3-ra legyőzte a Siófok csapatát a debreceni négyes döntő szombati játéknapján.

A fővárosi együttes 22. alkalommal szerepelhet a hazai kupasorozat fináléjában.

Eredmény, elődöntő: FTC-Rail Cargo Hungaria - Siófok KC 21-21 (11-12) - hétméteresekkel 4-3

lövések/gólok: 48/25, illetve 36/24
gólok hétméteresből: 11/9, illetve 11/8
kiállítások: 12, illetve 4 perc

A fővárosiak keretéből Bíró Blanka, Kovacsics Anikó, Julia Behnke és Alicia Stolle, a Siófok csapatából Csapó Kincső, Lakatos Rita, Simona Szarková, valamint Puhalák Szidónia hiányzott.

A dunántúliak a kapusuk lecserélésével már a kezdés pillanatától létszámfölényben támadtak, de nem jártak sikerrel, mert ellenfelük remekül védekezett és 3-0-ra ellépett.

Az FTC a 14. percben a harmadik büntetőjét dobhatta, így magabiztosan őrizte előnyét, bár a különbség egy és három gól között mozgott. Maja Vojnovic egyre jobban védett, erre alapozva két perccel a szünet előtt a Siófok egyenlített, sőt - egy 4-0-s sorozat végén - első alkalommal a vezetést is átvette.

 

A második félidőben végig jól tartotta magát az egyre hatékonyabban védekező és türelmesen támadó Siófok. Az utolsó tíz, az utolsó öt, sőt az utolsó egy perc is döntetlen állásról kezdődött. Mindkét oldalon egyre több volt a hiba, így egyik csapat sem tudta kihasználni a másik rontásait.

Mindkét kapus - Maja Vojnovic, illetve Janurik Kinga - hozzátette a maga bravúrját a hajrában. Az FTC elrontotta az utolsó támadását, ellenfele hat másodperccel a vége előtt időt kért, de ennyi idő alatt már nem tudott a hálóba találni, így hétméteresek döntöttek a továbbjutásról.

A párbajban Janurik Kinga kivédte Simone Böhme és Wald Kira lövését, így a Ferencváros került a vasárnapi fináléba.

A fővárosiaknál a holland világbajnok Angela Malestein nyolc, a német Emily Bölk hét, Klujber Katrin négy gólt dobott. A siófokiak közül Andjela Janjusevic hét, Debreczeni-Klivinyi Kinga hat góllal zárt.

Később:

Győri Audi ETO KC-Dunaújvárosi Kohász KA 18.15

A vasárnapi program:

a 3. helyért 15.00
döntő 17.45

Borítókép: Fradi.hu 

Videók