Női kézilabda BL: Görbiczék sikerrel emlékeztek az elhunyt kapitányra

A címvédő Győri Audi ETO KC hatgólos győzelmet aratott a norvég Larvik otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában.


A középdöntő múlt heti nyitányán a Győr ugyan nem játszott jól, de pontot szerzett a vendég montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen.

A Larvik ugyanakkor a szlovén Krim Ljubljana csarnokában kikapott az első fordulóban.

A találkozó előtt a két csapat - a szurkolókkal együtt - megemlékezett a vasárnap leukémiában elhunyt norvég edzőről, Karl Erik Böhnről, a magyar női válogatott szövetségi kapitányáról.

A hazaiak kezdték jobban az összecsapást (3-0), de a rossz rajtot követően magára találta a Győr és egyenlített.

A félidő hajrájáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezt követően azonban a magyar bajnok ritmust váltott és ötgólos előnyre tett szert.

A második játékrészt is egy háromgólos rohanással kezdte a Larvik, amire a magyar bajnok sorozatban hat találattal válaszolt, ezzel pedig az addigi legnagyobbra, nyolcgólosra duzzadt a különbség.

Öt perccel a vége előtt a hazaiak öt gólra zárkóztak fel, ekkor Ambros Martin, a győriek vezetőedzője időt kért.

A magyar csapat végül Bulatovic révén egy 12 perces gólcsendet tört meg két perccel a vége előtt, amivel eldőlt a találkozó.

Az ETO legközelebb jövő vasárnap lép pályára, amikor fogadja a Ljubljanát.

KÉZILABDA
Női BL, középdöntő, II. csoport, 2. forduló:
Larvik (norvég)-Győri Audi ETO KC 23-29 (13-18) a magyar csapat gólszerzői: Görbicz 8, Amorim 5, Löke 5, Bulatovic 4, Orbán 4, Kovacsics 2, Bognár-Bódi 1

Videók