Nenadic élete formájában játszott. Veszprém-Kielce ÖSSZEFOGLALÓ

Sterbik megsérült, Blagotinseket kiállították. Fordulatos meccsen jutott be a magyar bajnok a döntőbe.


A találkozón már a bemelegítéskor fantasztikus hangulat volt, több mint 5000 Veszprém szurkoló ujjongott, amikor kijöttek a csapatok.
A találkozót a Veszprém csapata kezdte jobban 4 perc alatt már 4-0-ra vezetett a magyar bajnok. A Kielce az első gólját az 5. percben szerezte Dujsebajev, Sterbik több nagy védést mutatott be, többek között Janc hetesét is hárította.
A 15. percben egy kicsit feljebb zárkózott a lengyel csapat „csak” 7-5-re vezetett a Veszprém, de Sterbik remekül védett továbbra is, a 20. percben azonban egy Mamic gól után súlyosan megsérült. 
Ettől a pillanattól a Veszprém támadójátéka teljesen megállt, 3 gólos előnyt adott le a bakonyi csapat annak ellenére, hogy Mikler jól szállt be.
 
 A 22. percben először vezetett a Kielce Angel Fernandez révén (8-9), David Davis időt kért. Ezt követően a Veszprém támadójátéka újraéledt, a 25. percben a visszavonuó Momir Ilic egyenlített. (11-11) majd Strlek révén a vezetést is visszavette a magyar csapat (13-12). Egy lerohanást követően ismét Mamic egyenlített ki. (13-13), így döntetlennel fordultak a csapatok.
 
A második félidő gyors gólváltással kezdődött, előbb Kulesh, majd Nenadic szerzett gólt. A második félidő 5. percében már 2-vel vezetett a Veszprém. (18-16) 
A 8. percre azonban újra egyenlített a Kielce Karalok révén. (18-18) A 10. percben Blagotinseket cserével végleg kiállították, szándékosan ütötte meg Kulest. 
 
A Veszprém innentől rohamléptekben indult meg. Nenadic három gólja majd Gajic gólja után újra előnybe kerültek, ami már négygólos volt, (22-18) a 12. percben. Nenadic extázisban, és Mikler is jól védett. 
A 45. percben Dragan Gajic góljával újra négy gól volt az előny (25-21). Az 51. percben azonban egy gólra apadt, előbb Dujsebajev majd Janc két góljával (28-27)
Az 53. percben Nenadic megszerezte 10. gólját a találkozón.
 
Az utolsó öt percre két gólos előnnyel érkezett a magyar bajnok, amikor Dujsebajev időt kért, de gólt ennek ellenére nem tudtak lőni, Alex Dujsebajev lövését hárította Mikler. 
Az 57. percben úgy tűnt eldőlt a találkozó, Petar Nenadic megszerezte a 11. gólját, amivel már 3 gólos volt a magyar csapat előnye. 
 
27:50-nél Lékai lövése a kapuba csorgott. Ekkor egyre biztosabbá vált a Veszprém fináléja.(32-28).
Az utolsó pillanatban Dujsebajev hétméteresét hárította Mikler, majd Nenadic szerzett gólt (33-29). Ezután Moryto még betalált ugyan, de ez már nem számított.
 
Veszprém-Kielce 33-30

A Veszprém, 2015 és 2016 után ismét a fináléban. 

Videók