Magabiztos izlandi siker a magyar csoportban

A B csoportban vasárnap 18 órától a magyarok Portugáliával játszanak.


Izland 28-24-re legyőzte Portugáliát a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, a magyar érdekeltségű budapesti B csoportban.

Az MVM Dome-ban rendezett pénteki mérkőzésen eleinte szorosan alakult az állás, a 14. percben volt először két gól a különbség, ekkor Izland 7-5-re vezetett. Ezután egyszer még egyenlítettek a portugálok (7-7), a folytatásban viszont az északi szigetország csapata jobban védekezett, így ellenfele lövésig sem jutott el néhány támadás végén. A szünetben néggyel vezetett Izland, majd a második felvonás elején tovább növelte a különbséget. Az előző kontinenstornán hatodik, a tokiói olimpián kilencedik helyezett Portugália nyitott védekezéssel, illetve kapusának lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott, de nem járt sikerrel, mert ellenfele ebben az időszakban is remekül védekezett és hatékonyan támadott.

Mivel egyik csapat sem erőltette a lerohanásokat, a fáradtság vélhetően nem nehezíti majd a dolgukat vasárnap, amikor a B csoportban 18 órától a magyarok Portugáliával játszanak, 20.30-tól Izland ellenfele Hollandia lesz. A középdöntőbe az első két helyezett kerül és magával viszi a másik továbbjutó elleni eredményét. Pozsonyban a lengyelek 36-31-re legyőzték Ausztriát. A Pick Szeged osztrák balszélsője, Sebastian Frimmel nyolc gólt lőtt.

Eredmények, csoportkör, 1. forduló:
B csoport (Budapest):

Izland-Portugália 28-24 (14-10)
D csoport (Pozsony):
Lengyelország-Ausztria 36-31 (17-14)
korábban:
Németország-Fehéroroszország 33-29 (17-18)

Borítókép és képek: MTI/Kovács Tamás

Videók