Klujber alaposan megszórta a Szlovénokat

Győzelemmel zártak a magyarok a kézilabda-Eb-n.


A magyar női kézilabda-válogatott a 11. helyen végzett az Európa-bajnokságon, mivel 29-25-re legyőzte a társházigazda Szlovéniát a középdöntő utolsó játéknapján, szerdán Ljubljanában.

A magyarok 17 fős keretéből ezúttal Szemerey Zsófia maradt ki.

A volt siófoki Maja Vojnovic bravúros védésekkel kezdett a hazaiak kapujában, de a magyar csapat ezúttal sikeresen lassította a játékot, ezzel odalett a szlovénok kezdeti lendülete.

Klujber Katrin vezérletével fordított a válogatott (9-7), ebben az időszakban nem látszott, hogy a magyarok számára már tét nélküli a találkozó, a társházigazdák viszont az elődöntőbe jutásért küzdenek.

Némileg javult a védekezés is, majd érkeztek a cserejátékosok, akik az izgalmas hajrában nem tudták megtartani a kétgólos előnyt, így a szünetben döntetlen volt az állás.



A szlovénok harminc perc után visszavették a vezetést, ám Klujber fáradhatatlannak tűnt, a csereként beállt Szikora Melinda pedig két védéssel mutatkozott be a kapuban. Erre alapozva egy 5-0-s sorozatot produkált a magyar együttes, és kilenc percig nem kapott gólt.

Az ellenfél időkérése után a magyarok torpantak meg, büntetőt is hibáztak, ezért Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány kikérte a harmadik idejét is. Több mint hét perc után született ismét magyar gól, és bár a hajrában mindkét együttes meglehetősen sokat hibázott, a Golovin-csapat megnyerte második félidejét a tornán és megszerezte második sikerét.

Klujber volt a mezőny legeredményesebb játékosa kilenc góllal, a meccs legjobbjának pedig Vámos Petrát választották, aki négyszer talált be. A túloldalon a győri Ana Gros hat, a siófoki Tamara Mavsar egy találattal zárt. Szikora Melinda két, Janurik Kinga kilenc lövést védett.
A két csapat 18. egymás elleni mérkőzésén három döntetlen és egy szlovén siker mellett a 14. magyar győzelem született. Ez volt a magyar válogatott századik Európa-bajnoki mérkőzése, a mérleg 52 győzelem, öt döntetlen és 43 vereség.

A magyarok két sikerrel és négy vereséggel zártak: a csoportkörben 33-28-ra nyertek Svájc ellen, Horvátországtól 21-18-ra, a címvédő Norvégiától 32-22-re kaptak ki, így pont nélkül jutottak a középdöntőbe, ahol Dániától 29-27-es, Svédországtól pedig 30-25-ös vereséget szenvedtek, így már hétfőn eldőlt, hogy a magyar szövetség által meghatározott célt, a nyolc közé kerülést nem tudják teljesíteni.

Eredmény, középdöntő, 4. (utolsó) játéknap, I. csoport:
Magyarország-Szlovénia 29-25 (14-14)
Ljubljana, v.: Merz, Küttler (németek)
lövések/gólok: 47/29, illetve 38/25
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 3/3
kiállítások: 4, illetve 2 perc

Magyarország:
Janurik - Márton 4, Vámos 4, Hornyák, Füzi-Tóvizi 2, Klujber 9, Győri-Lukács 4, cserék: Kuczora 3, Debreczeni-Klivinyi 2, Albek 1, Bordás, Szikora

Később:
Svédország-Horvátország18.00
Norvégia-Dánia 20.30

Képek: MTI/Czeglédi Zsolt

Videók