Kézilabda

Kézi BL: nagyot harcolt a Szeged a PSG otthonában

Paris Saint-Germain (francia) – MOL-Pick Szeged 30-30 (16-17)

a Szeged gólszerzői: Balogh Zs. 8, Bodó, Gorbok 4-4, Obranovic, Bánhidi, Skube 3-3, Källman 2, Gaber, Sostaric, Rodriguez 1-1
Továbbjutott: a PSG 60-57-es összesítéssel.
 
Az első, hazai mérkőzést 30-27-re elveszítő szegediek közül a visszavágón csak a horvát Alen Blazevic hiányzott sérülés miatt.
    
Balogh Zsolt szerezte a meccs első találatát, amivel a párharc során először vezetett a magyar csapat. A folytatásban felváltva estek a gólok, majd 9-8-nál már a hét francia világ-, két dán olimpiai és egy német Európa-bajnokkal játszó PSG állt jobban.
    
A szegediek sokkal felszabadultabban, magabiztosabban és bátrabban kézilabdáztak, mint múlt vasárnap, José Manuel Sierra remekül védett, ennek köszönhetően a hajrában már hárommal vezettek (13-16), a szünetben pedig egygólos előnnyel várhatták a folytatást.
    
A magyar együttes sérülés miatt elveszítette Szergej Gorbokot, az orosz balátlövő a második felvonásban nem tudott visszatérni a pályára. Emberhátrányból kétszer is betaláltak a szegediek, és ezt követően is gyorsak, pontosak voltak, így a negyvenedik percben 25-21-re vezettek. Idáig az idény egyik legjobb teljesítményét produkálta a vendégcsapat, ekkor viszont elérkezett a meccs fordulópontja.
    

Kézilabda: a Tatabánya egy félidőt bírt Németországban " KÉZILABDA › Európai kézilabda

a Tatabánya gólszerzői: Grigoras, Juhász Á. 5-5, Vujovic 3, Szöllősi B., Leimeter, Dénes J., Vranjes 2-2, Pásztor Á. 1. Továbbjutott: a Füchse Berlin, kettős győzelemmel, 58-47-es összesítéssel Miután a berliniek egy héttel ezelőtt 30-25-re megnyerték a párharc első meccsét Győrben, a visszavágó csupán formalitásnak tűnt.

A Szeged játékosai fáradni látszottak, a PSG minden apró hibájukat kihasználta, és a játékvezetők is a hazaiakat segítették a kritikus szituációkban. A magyar együttes 13 percen keresztül nem szerzett gólt, mert a párizsi kapusok és védők teljesítménye jelentősen javult. Végül döntetlennel zárult az összecsapás.
    
A PSG legeredményesebb játékosa a dán Mikkel Hansen volt hét góllal.
    
Az elődöntő párosításait kedden sorsolják. A négyes döntőt június első hétvégéjén rendezik Kölnben.