Labdarúgó NB I

Kezdőcsapatnyi sérült az ETO-nál

A két zöld-fehér együttes szeptemberi kaposvári mérkőzése gól nélküli döntetlennel ért véget. A Győr 22 forduló alatt 50 pontot gyűjtött, a Rákóczi pedig 21-nél jár. A Rába-partiak a bajnoki címre pályáznak, a somogyiak pedig szeretnének bennmaradni az élvonalban. A Siófok elleni hazai vereség után idegenben javított a Rákóczi: a Sisa-legénység ponttal tért haza a paksiak otthonából. Pintér Attila, a győriek vezetőedzője bizakodva várja az összecsapást.

– Mindig az adott keret, ami rendelkezésre áll, az a legerősebb. Igaz, a Zalaegerszeg meccs óta nem sokat változott a helyzetünk a vírusos influenza és a sérülések miatt. Nagy szükségünk van a szurkolóinkra, hiszen csak közösen tudunk eredményt elérni. Minden klubnak megvannak a céljai, így nekünk is. Reméljük, hogy minél többen kilátogatnak és buzdítanak minket, és itthon tartjuk a három pontot.

""

A Győr nagy sorozatban van. Nagyon egységes csapatról beszélhetünk, amely komoly esélyese a bajnoki címnek. Van, akinek az adatott meg, hogy harcoljon a bajnoki címért, nekünk más jutott. Megpróbálunk ebben az eltérő dimenzióban jól teljesíteni. Roppant fontos mérkőzés lesz, és mindent megteszünk a sikerért" – nyilatkozta Sisa Tibor, a kaposváriak vezetőedzője.

– Nagyon fontos volt a pontszerzés. Úgy mentünk Paksra, hogy pontot kell szereznünk, és ez sikerült. Úgy érzem, ez lökést adott a csapatnak, és ha tudnánk nyerni Győrben, akkor úgy érzem, a további időkre is kellő erőt adna ez a csapatnak. A Győr nagyon jó csapatjátékban. A második helyen állnak, mindenképpen nyerniük kell, ha a Debrecennel tartani akarják a lépést, így a nyomás rajtuk lesz. Mi a kontrákra tudunk építeni, és ha van egy kis szerencsénk, eredményesek is leszünk belőle– mondta a Kaposvári Rákóczi FC játékosa, Bőle Lukács.

A Rákóczi felkészülését ezúttal is sérülések nehezítették. A két támadó, Grumics és Haruna több edzést is kénytelen volt kihagyni, és egyelőre nem tudni, hogy vállalják-e a játékot pénteken. Hegedűs Dávid rásérült a bokájára, így a tervezettnél lassabb lesz a gyógyulása. Pavlovics, Major és Fenyvesi ugyancsak a sérültek listáját gyarapítja.

Várható kezdőcsapatok:

Győri ETO FC: Stevanovic – Babic, Djordjevic, Szabó O., Völgyi – Pátkai, Pilibaitis, Kamber – Varga R., Strestik, Dinjar

Kaposvár: Hajduch – Okuka, Zsók, Graszl, Jánvári – Balázs, Sedlak, Dankwha, Horváth – Safaric, Grumic

 

Fotó: gyorplusz.hu