Egyéb sportok

Kevesebb, mint 100 nap a téli olimpiáig: így állunk most a kvótákkal

Száz nappal a téli olimpia megnyitója előtt Pekingben szinte minden készen áll a játékok megkezdésére. A kvalifikációs versenyek javában folynak, illetve egyes sportágakban már véget is értek. De vajon hány magyar sportolóval számolhatunk majd a Kínában megrendezésre kerülő ötkarikás játékokon?

Az előző játékokon, Phjongcshangban 19 sportoló képviselte hazánkat 2018-ban, és megszületett a téli sportágak első magyar olimpiai aranyérme a férfi short track váltó jóvoltából.

Rövidpályás gyorskorcsolyában remélhető most is a legtöbb magyar induló. A kvalifikáció az elmúlt héten kezdődött éppen Pekingben. További három verseny következik, a teljes olimpiai mezőny november végére alakul majd ki. A férfiak várhatóan maximális, 5 fős létszámban szerepelhetnek majd az olimpián. Természetesen a cél az olimpiai bajnoki cím megvédése lesz. Várhatóan a három alapember Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry mellé csatlakozhat még két további versenyző a váltó csapatba. A hölgyek váltója az első kvalifikációs versenyen a 10. helyen végzett, de ha a következő három világkupán (Nagoyában, Debrecenben és Dordrechtben) sikerül elődöntős helyezést elérni, akkor ők is ott lehetnek teljes létszámban az olimpián. Ha a csapat kvalifikációja nem sikerül, akkor várhatóan 3 korcsolyázónk léphet jégre az egyéni versenyek valamelyik távján. Az első világkupán látottak alapján Jászapáti Petra helye mindhárom egyéni távon remélhető.

Műkorcsolyában a stockholmi világbajnokságon a 14. helyen végzett a Scsetinina Julia, Magyar Márk kettős, ezzel megszerezték az indulás jogát a nemzetnek az olimpián. Összeállt egy második magyar páros Pavlova Mariia, Nagy Balázs összeállításban. A két duó válogató versenyeken dönti el, melyikük indulhat az olimpián.

Jégtáncban a Yanovskaya Anna, Lukács Ádám kettős az olimpia első számú tartaléka. Ha valamelyik egység visszalépne, akkor ők is ott lehetnek az olimpián.

A gyorskorcsolyázók versenyidénye novemberben kezdődik. Az ISU világkupapontok és ISU világkupa-időeredmények alapján felállított két ranglista szerint osztják majd ki a versenyszámonként meghatározott kvótákat. A kvalifikáció 2022. január 16-án zárul. Addig négy világkupát rendeznek. Reális esélye az olimpiai kvalifikációra Nagy Konrádnak és Bejczi Botondnak van.

Jégkorongban a férfiak már lecsúsztak az olimpiai szereplésről, a nők kvalifikációja november 11-14. között megrendezésre kerülő Négy Nemzet Tornáján a csehországi Chomutovban dől el. A világranglista 12. magyar válogatott ellenfele Csehország (7.), Norvégia (13.) és Lengyelország (19.) lesz. Csak a torna győztese szerez kvótát az olimpiára. A csehekkel augusztusban az A csoportos vb-n már találkoztak a lányok, akkor 4-2 vereséget szenvedtek.

Curlingben már csak a vegyespáros olimpiai szereplésében bízhatunk. A kvalifikációs versenyt a hollandiai Leeuwardenben rendezik 14 duó részvételével; az első kettő jut ki az olimpiára. Hogy kik is képviselik hazánkat ezen a versenyen, az a Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt és a Szekeres Ildikó, Nagy György párosok közötti válogató után dől el.

Sífutásban a 2021-es északi világbajnokságon két versenyzőnk megszerezte a kvótához szükséges minimális 300 FIS-pontot. Ezek alapján elmondható, hogy nagy valószínűséggel lesz 1-1 magyar résztvevője a pekingi sífutó versenyeknek. A kvótát megszerző Kónya Ádám rutinosabb versenyző, Pónya Sára junior korosztályból lépett át a felnőttek közé és biatlonban is versenyez.

Síugrásban 2020. július 1-től 2022. január 16-ig tart a FIS pontszerzési időszaka. Magyar esélyes csak a nők 40 fős mezőnyében van. Vörös Virág a 2019/2020-as szezonban többször végzett az első 30-ban, valamint pontszerző helyen a világkupaversenyeken. Nehezíti a helyzetét, hogy 2020 márciusában súlyos térdsérülést szenvedett, a rehabilitációja hosszú ideig tartott. A kvalifikációs időszak végéig várhatóan 12-14 versenyen kap lehetőséget pontjainak a javítására. A síugró világkupaidény novemberben kezdődik.

Alpesi sízésben 2020 júliusától indult a FIS pontszerzési időszaka. A kvalifikáció 2022. január 16-án zárul. A nemzeti kvóta, vagyis egy-egy férfi vagy női kvóta megszerzéséhez a sportolóknak meg kell felelniük a versenyszámonként megszabott FIS-pont követelményeknek. Négy-négy férfi és női sportolónk rajtol a kvalifikációs szintek elérésére.

Snowboardban is hasonló a kvalifikációs időszak, mint alpesi síben. Férfi slopestyle-ban és big air versenyszámokban van esélye a fiatal Fricz Botondnak, hogy megszerezze az indulás jogát. Mindkét versenyszámban 30 sportoló kap kvótát. A 2022. január 17-i FIS-világranglista alapján alakul ki a mezőny.

Biatlonban a 2022 január 17-i IBU világranglista alapján osztják szét a kvótákat. Magyarország visszaosztott kvótában reménykedhet.

Freestyle-ban, északi összetettben, bob, szkeleton és szánkó sportágakban nincs magyar versenyző egyelőre, aki nemzetközi szinten versenyezne, vagy a közvetlen világelitbe tartozna.

A Magyar Olimpiai Csapat az egyéni sportági kvótaszerzések alapján várhatóan 16-22 főt számlálhat Pekingben. Ha a női jégkorong válogatott megszerzi az indulás jogát, ez a létszám 23 fővel emelkedik.

Eredményességi szempontból akár két érem és további két-három pontszerző helyezés várható a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól.

Forrás: olimpia.hu

Borítókép: olympics.com