Kézilabda

Kettős győzelemmel elődöntős a Ferencváros

A vendégek keretéből Ónodi-Jánoskúti Máté, Prainer Viktor és Szepesi Zsombor hiányzott. Az első félidőben 17 percig felváltva születtek a gólok, majd az FTC több mint tíz percig nem talált a hálóba. Ezt a házigazdák a csereként beállt Győri Kristóf bravúros védései miatt nem tudták igazán kihasználni, de a szünetben két góllal vezettek. A Ferencváros a 16. percben még 10-9-es előnyben volt, az első félidőből hátralévő időben azonban egyetlen egyszer talált be, mivel a szlovákoknál Igor Csuprina is remekül védett.

A szünet után háromgólos hátrányból fordított a Ferencváros, majd megúszott egy kettős emberhátrányt. A Tatran csakhamar ismét kettővel vezetett, ám ekkor következett a meccs újabb, egyben utolsó fordulata: az FTC egy 6-1-es sorozattal eldöntötte a mérkőzést és a párharcot.
Nagy Bence hét, Imre Bence öt góllal, Győri Kristóf tíz védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Pavel Hernández kilenc, Marko Davidovic öt alkalommal talált be, míg Csuprina 11 védéssel zárt.

A első mérkőzését egy héttel ezelőtt házigazdaként 32-29-re nyerte meg az FTC, amelynek ellenfele a görög Olimpiakosz lesz majd a legjobb négy között.
 

Eredmény, Európa-kupa negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Tatran Presov (szlovák) – FTC-Green Collect 28-31 (13-11)
——————————————————–
lövések/gólok: 41/28, illetve 47/31
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 1/1
kiállítások: 8, illetve 12 perc
 

Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 63-57-es összesítéssel.
  

A harmadik számú európai kupasorozat elődöntőjének első mérkőzéseit április 20-án vagy 21-én, a visszavágóit egy héttel később rendezik.

(Fotó: fradi.hu)