Nemzetközi labdarúgás

Kétszer vezetett, de örülhetett az egy pontnak a Liverpool az Arsenal ellen

A Liverpool kisebb meglepetésre szinte nekiesett az Arsenalnak, Roberto Firmino duplázott az első játékrészben, különösen második gólja sikerült remekbeszabottra. Első góljára szinte a semmiből válaszolt Aaron Ramsey, majd Olivier Giroud is egyenlített egy szögletet követően. A félidő lezárásaként Firmino még a léc tetejét súrolta egy lövéssel.
 
Fordulás után aztán már vezetett is az Arsenal, természetesen Giroud volt eredményes. Klopp cserékkel próbálta felrázni a csapatát, ami sikerült is, ugyanis az utolsó percben éppen Christian Benteke és Joe Allen akciója után az utóbbi szerzett pontot érő gólt csapatának.
 
""
 
Sokba került ez a gól Arsene Wengeréknek, ugyanis a Leicester City szintén az utolsó percekben, Robert Huth góljának köszönhetően a White Hart Lane-en nyert a Tottenham ellen. 
 
A Leicester duplán örülhet, ugyanis a Manchester City nem bírt az Evertonnal, hiába „borult” a pálya, nem született gól a meccsen.
 
A Chelsea nem tudott élni a lehetőséggel, hogy kétszer is vezetett a West Bromwich Albion ellen, James McClean góljával 2–2 lett a meccs. Diego Costa ezúttal a lefújás után kezdett ámokfutásba.
 
Liverpool–Arsenal 3–3 (Firmino 10., 19., Allen 90., ill. Ramsey 14., Giroud 25., 55.)
Tottenham Hotspur–Leicester City 0–1 (Huth 83.)
Swansea City–Sunderland 2–4 (Sigurdsson 21. – 11-esből, A. Ayew 40., ill. Defoe 3., 61., 85., Van Aanholt 49.)
Manchester City–Everton 0–0
Stoke City–Norwich City 3–1 (Walters 49., Joselu 67., Bennett 78. – öngól, ill. Howson 55.)
Southampton–Watford 2–0 (Long 17., Tadics 73.) 
Chelsea–West Bromwich Albion 2–2 (Azpilicueta 20., McAuley 73. – öngól, ill. Gardner 33., McClean 86.)
 

 

 


Arsenal 3-3 Liverpool – Full Highlights & All… by zidanekrisz

 


Tottenham Hotspur 0-1 Leicester City – All… by zidanekrisz

 

 


Manchester City 0-0 Everton Full Highlights… by zidanekrisz

 
 


Chelsea 2-2 West Bromwich Albion – All Goals… by zidanekrisz

 

1 Arsenal 21 13 4 4 37 21 +16 43 Qualification to Champions League group stage
2 Leicester City 21 12 7 2 38 25 +13 43
3 Manchester City 21 12 4 5 39 21 +18 40
4 Tottenham Hotspur 21 9 9 3 34 17 +17 36 Qualification to Champions League play-off round
5 West Ham United 21 9 8 4 33 24 +9 35 Qualification to Europa League group stage
6 Manchester United 21 9 7 5 27 20 +7 34  
7 Stoke City 21 9 5 7 24 22 +2 32
8 Crystal Palace 21 9 4 8 23 20 +3 31
9 Liverpool 21 8 7 6 25 27 −2 31
10 Watford 21 8 5 8 25 24 +1 29
11 Everton 21 6 10 5 36 29 +7 28
12 Southampton 21 7 6 8 28 24 +4 27
13 West Bromwich Albion 21 7 6 8 22 27 −5 27
14 Chelsea 21 6 6 9 28 31 −3 24
15 Norwich City 21 6 5 10 24 35 −11 23
16 AFC Bournemouth 21 5 6 10 23 37 −14 21
17 Swansea City 21 4 7 10 19 30 −11 19
18 Sunderland 21 5 3 13 26 41 −15 18 Relegation to Football League Championship
19 Newcastle United 21 4 6 11 22 38 −16 18
20 Aston Villa 21 2 5 14 17 37 −20 11



A KEDDI MECCSEKEN TÖRTÉNT