Kétszer védte ki ugyanazt a büntetőt a magyar kapus

Yaakobishvili Áron bravúrjai már messze földön híresek. Az ifjú kapus ezúttal a magyar címeres mezben is megmutatta, hogy miért a magyar futball egyik legnagyobb ígérete.
Yaakobishvili bravúrjairól már korábban is ódákat zengtek. A Sport 365-ön is írtunk róla, amikor a Spanyol Ifjúsági Kupában egy alkalommal kivédett a büntetőpárbajban egy tizenegyest, majd a sajátját „bepapenkázta”.
Kedden rúgnia nem kellett. Védenie azonban kétszer is. A futball szépsége, hogy Yaakobishvili ugyanazt a tizenegyest két alkalommal is hárította azért, hogy meccsben tartsa a csapatát.
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott ugyanis a harmadik mérkőzését játszotta a hazai Eb-selejtező csoportjában. Igaz az Izland elleni találkozónak a továbbjutás szempontjából már nem volt jelentősége. Hiszen a kvalifikáció második körében eddig nem sok sikerélmény termett a mieinknek.
Hiszen a csapat két vereséggel kezdte a négyes minitornát. Előbb 3-1-re kikapott a gárda Ausztria ellen. Majd a továbbjutás elúszott a Dániától elszenvedett 1-0-ás vereséget követően.
Így a csoport utolsó meccsén Balmazújvárosban a „becsületgyőzelemért” küzdöttek a mieink.
Hogy ez sikerüljön, ahhoz pedig kellett Yaakobishvili Áron is. Illetve egy lassan már megszokott bravúr tőle.
Rögtön a találkozó elején ugyanis Izland büntetőhöz jutott.
Tomas Johannessen állt a labda mögé és a bal alsó sarokra tartó lövését Yaakobishvili biztosan fogta.
De hiába ünnepelte a magyar kapus a hárítását, mert az elrúgás pillanatában többen is beléptek a büntető területre. Így lehetett ismételni.
Johannessen ezúttal már a másik oldalra lőtte a labdát, magasan, erőből. De Yaakobishvili ismét kifogott rajta. Ezt már nem tudta fogni, de kiütni igen.
Így egy büntetőt kétszer is kivédett a magyar kapus.
Yaakobishvili Áron bravúrja pedig a fordulás után ért igazán sokat. Hiszen hiába jöttek az izlandi fiatalok támadásai. Gólt ekkor a magyar csapat lőtt.
A 62. percben ugyanis Mondovics megszerezte a vezetést az U19-es magyar válogatottnak. Mint később kiderült ez három pontos gól is lett.
Hiszen Jeremiás Gergő gárdája ezzel 1-0-ra nyert, azaz győzelemmel zárta a tornát. Megszerezve a harmadik helyet.
Amelyet Dánia nyert meg, amely 2-1-ra legyőzte az osztrákokat a csoport rangadóján. Ezzel pedig tovább került az elitkörbe.
Amiben viszont biztosak lehetünk, hogy Yaakobishvili Áron nevét még sokszor hallani fogjuk a közeljövőben.