Kép forrása: Xavier Bonilla/NurPhoto via Getty Images

A katalán gárda számára jó hírekkel indult a hét, hiszen a Brugge elleni BL-mérkőzés előtt Andreas Christensen és Toni Fernández is csatlakozott a közös munkához.

A Barcelona az Elche 3-1-es legyőzését követően már hétfőn megkezdte a felkészülést a szerdai Club Brugge elleni rendívül fontos Bajnokok Ligája-összecsapásra.

A Ciutat Esportivában tartott edzésen a vasárnapi kezdőjátékosok regenerációs feladatokat végeztek, míg a többiek jóval intenzívebb tréningen vettek részt.

A nap egyik legjobb híre a gránátvörös-kékeknél kétségtelenül Andreas Christensen visszatérése: a dán védő először edzett a csapattal vádlisérülése óta. Hansi Flick várhatóan a meccs előtti napon dönt arról, hogy a bekk bevethető lesz-e Belgiumban.

Szintén örömteli fejlemény a katalánoknál, hogy a fiatal támadó, Toni Fernández is csatlakozott az első kerethez, miután hétvégén még a Barça Atlètic színeiben lépett pályára.

A tréningen szintén részt vett Dro, Xavi Espart, Kochen és Eder Aller is. Rájuk Flick a sűrű novemberi program miatt egyre gyakrabban számíthat.

A Barcelona három mérkőzés után hat ponttal áll a Bajnokok Ligája ligaszakaszában, így szerdán mindenképp győzelemmel kell elhagynia a Jan Breydel Stadion gyepszőnyegét, ha tartani akarja a lépést a legjobb nyolccal.


*Frissítés: Andreas Christensen az edzés közben fájdalmat érzett a vádlijában, így könnyen lehet, hogy az ő visszatérésére továbbra is várni kell.