Küzdősportok

Két magyar birkózó is az elődöntőben

A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Zoltán és a 2017-ben Európa-bajnok Lőrincz Viktor a 87 kilósok között bejutott az elődöntőbe a római birkózó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján, melyen a 63 kilós Torba Erik a nyolc között kikapott.

Az első magyar negyeddöntőt az olimpia műsorán nem szereplő 63 kilóban érdekelt Torba vívta, aki fájdalmasan kevés időt töltött a szőnyegen.

A tavalyi Európa Játékok ezüstérmese az orosz Ibragim Labazanovval csapott össze és a sok akciót hozó első menetben el is dőlt a csata: Labazanov 6-2-re vezetett, amikor sikerült tusba szorítania magyar riválisát.

A folytatás már sokkal jobban alakult magyar szempontból. Következett ugyanis a tavalyi világbajnokság ezüstérmese, Lőrincz Viktor, aki első meccsén erőt spórolva is simán nyert az olasz Minguzzi ellen, a negyeddöntőben pedig nem adott esélyt a litván Eividas Stankeviciusnak.

Az állásban szinte ellenállhatatlan Lőrincz ezúttal is nagyon meggyőzően "gyűrte" ellenfelét, akit a bírák alig egy perc után meg is intettek (1-0). A parterhelyzetben aztán Lőrincz nem kegyelmezett ellenfelének, négyszer is megpörgette (9-0), amivel elérte a technikai tushoz szükséges különbséget.

""

A délelőtti program utolsó meccsét Lévai Zoltán vívta, aki a 77 kilogrammos negyeddöntőben az orosz Iszlam Opijev ellen is folytatta remek szereplését.

A korábban svéd és szlovák riválisát is biztosan legyőző Lévai aktívabban kezdett és intéssel jutott előnyhöz (1-0), majd kevéssel az első szakasz vége előtt Opijev elrontott támadására jól reagált és kiléptette az oroszt (2-0), aki ráadásul meggondolatlanul kért videózást (3-0).

A második három percben sokáig elkeseredett álló harc folyt a szőnyegen, Lévai jól állt a lábán, ám közel két perc után passzivitásért intették (3-1). A láthatóan már nagyon fáradt magyar azzal a tudattal hasalt le a szőnyegre, hogy Opievnek egy billentés is elég a győzelemhez, viszont már az oroszban sem volt elég erő. Lévai gyönyörűen védekezett, lecsúszott Opijev fogásáról, a visszakapaszkodásból pedig jó érzékkel egyből el is dobta az oroszt (8-1) és megnyerte a meccset.

A 18 órakor kezdődő esti programban Lőrincz Viktor az azeri Islam Abbasovval, Lévai pedig az ukrán Volodimir Jakovlievvel csap össze.

Torba Erik a keddi vigaszági folytatásban még bízhat, a nehézsúlyú Varga Ádám (130 kg) viszont már abban sem, miután korábbi legyőzője, a török Riza Kayaalp óriási meglepetésre a nyolc között kikapott.

Borítókép: MTI