Küzdősportok

Két magyar a bronzérem kapujában a karate-vb-n

A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) tájékoztatása szerint az MTK két versenyzője közül a 60 kg-os kategóriában szereplő Horváth a főtáblán két siker után egy olasz riválistól kapott ki, a vigaszágon pedig újabb két győzelmet aratott, így szombaton egy lett versenyzővel mérkőzhet.
A Világjátékok-győztes, s nemrég kézműtéten átesett S. Kovács (67 kg) ugyancsak két siker után szenvedett vereséget, a később döntőbe jutott iráni karatéssal szembeni kudarcot követően pedig javított, mindkét vigaszági találkozóján nyert. Szombaton egy egyiptomi sportolót kell legyőznie az éremért.

MTI