Kosárlabda

Két jó negyed kevés volt az ausztrálok elleni sikerhez

Kép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar női kosárlabda-válogatott 71-58-ra kikapott az olimpiai bronzérmes és már vb-résztvevő Ausztráliától szombaton az Isztambulban zajló világbajnoki selejtezőtorna harmadik fordulójában.

A vb-selejtező szerdai nyitónapján Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese a 35 pontos Juhász Dorka vezetésével 77-65-re verte a Tokióban olimpiai ezüstérmes japánokat. Majd másnap 75-53-ra kikapott a tavalyi Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanadától.

A szombati meccsen a csoport favoritja állt a túloldalon, amely csak afféle ráhangolódásként vett részt az isztambuli tornán. Mivel azzal, hogy tavaly megnyerte a sencseni Ázsia-bajnokságot, automatikusan kvótát szerzett a vb-re.

Az Opálok becenévre hallgató csapat olimpiákon és világbajnokságokon is hat-hat érmet szerzett. Az ötkarikás játékokon három ezüst és három bronz, a vb-ken pedig egy arany (2006-ból), egy ezüst és négy bronz a mérlege.

A törökországi viadalon a gárda eddig hozta a papírformát azzal, hogy az argentinokat 91-65-re, a japánokat pedig 81-71-re verte.

Utóbbi mérkőzés krónikájához tartozik mindazonáltal, hogy a 2017-ben kinevezett Sandy Brondello kapitány együttese tízpontos hátrányból fordított, és a 23-4-re hozott zárónegyednek köszönhetően gyűrte le a tokiói olimpia ezüstérmesét.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, az ausztrálok 5-2-re vezettek. A magyarok legutóbb 1986-ban tudták legyőzni az ötödik kontinens legjobbjait. Előzőleg az 1998-as vb-n csapott össze a két csapat – akkor az ellenfél 92-66-ra nyert Németországban.

A magyar válogatott akkor szerepelt legutóbb világbajnokságon, és a tizedik helyen zárt, míg az ausztrálok bronzérmet nyertek.

A túloldalon ezúttal is akadtak ismerősök, mivel Ezi Magbegor és Stephanie Reid is megfordult a Sopron Basketben.

A nyolcadik csata sok elakadt támadással és kihagyott helyzettel indult.

A nagy pontínségben a magyarok remekül tartották a lépést, főként Dubei Debóra tripláival.

Az ellenfél 17-17-nél egy 9-0-s rohammal ellépett. Ekkor a Völgyi-gárda már tíz eladott labdánál tartott. Dombai Réka és Varga Alíz hármasa a legjobbkor jött, mert öt pontra csökkent a hátrány.

Aztán Magbegor utolsó másodperces triplájával 40-33 volt az állás a nagyszünetben.

Érdekes, hogy az első két mérkőzés legjobb magyarja, Juhász Dorka a pályán töltött 11 perc alatt egyszer sem talált a gyűrűbe.

Térfélcsere után perceken keresztül 44-38-at mutatott a nagyóra. Ismét egy kevésbé látványos szakasz következett a meccsben.

Toman Petra sportszerűtlen hibáját követően ismét tízpontos különbség alakult ki. A válogatott hét percen át nem szerzett mezőnykosarat, az utolsó szakasz pedig már „mínusz” 14-ről indult.

Ekkorra a lényegi kérdések eldőltek, az erőfölényüket kihasználó ausztrálok pedig végül magabiztosan hozták a papírformát.

Vasárnap ugyancsak 12.30 órától Argentínával csapnak össze a magyarok.

A berlini világbajnokságra eddig öt csapat biztosította részvételét: a házigazda Németország, továbbá a legutóbbi kontinensbajnokságokat megnyerő Ausztrália, Belgium, Nigéria és Egyesült Államok – ezek a csapatok tét nélkül vesznek részt a selejtezőben.

Az isztambuli hatos csoportból Ausztrália mellett három csapat jut ki a szeptember 4. és 13. közötti, berlini vb-re.

Női kosárlabda világbajnoki selejtező, 3. forduló:

Ausztrália-Magyarország 71-58 (13-14, 27-19, 17-10, 14-15)

Pontszerzők: Magbegor 14, Aokuso 13, Smith 12, Whitcomb 12, Borlais 8, Wilson 6, George 4, Bibby 2, illeve Takács-Kiss 10, Dubei 9, Dombai 7, Dúl 7, Aho 5, Török 5, Josepovits 4, Toman 3, Varga 3, Lelik 2, Turner 2, Juhász 1

A magyarok további programja:

vasárnap:

Magyarország-Argentína 12.30

kedd:

Magyarország-Törökország 18.30