Magyar foci

Két fradistát már elkaptak a zsaruk

Eddig két embert fogtak el a rendőrök a szombati, Ferencváros-DVSC (2-1) bajnoki labdarúgó mérkőzés szünetében kirobbant verekedés kapcsán – írta a 24.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 24.hu megkeresésére hétfőn közölte, hogy mindkettőjüket súlyos testi sértés bűntettének gyanújával hallgatták ki. Jelenleg őrizetben vannak, és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat, illetve, hogy állítsák őket bíróság elé.

Valószínűleg e két esettel még nincs vége az ügynek. Közölték ugyanis, hogy az adatgyűjtés tart, és a folyamatban lévő nyomozás feladata tisztázni, hogy az esettel összefüggésben más személyt is terhel-e büntetőjogi felelősség.

A rendőrség szombaton arról tájékoztatott, hogy a dulakodásban – az addigi információk szerint – hárman sérültek meg, közülük ketten súlyosan. Azóta kiderült, végül négy embert kellett ellátniuk a mentőknek, egyiküket súlyos koponyasérüléssel, egy másik drukkert egy erősen vérző sebbel, a másik két érintettet pedig könnyű sérülésekkel.

Mindenkit be tudnak azonosítani a Fradi-balhé elkövetői közül " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I