Egyéb sportok

Két évre meszelték el a doppingoló magyar sportolónőt

""

Amint Trombitás Magdolna, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) doppingügyekben illetékes jogi tanácsadója az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: Magát tavaly augusztusban az IWF közbenjárására versenyen kívüli ellenőrzésen esett át. Az IWF – miután megkapta a vizsgálat eredményét, miszerint a sportoló szervezetében oxandrolont találtak – 2013. szeptember 23-án arról értesítette Magátot, hogy felfüggeszti versenyzői engedélyét. 

Ezt követően a súlyemelő nem kért B próbát, hanem orvosi dokumentációkat adott be. Az IWF úgynevezett gyógyászati méltányosságot (TUE-engedélyt) kiadó bizottsága felülbírálta a kérelmet, de nem fogadta el azt. Ez a testület megfelelő orvosi leletek és diagnózisok mellett kiadhat TUE-engedélyt, amely a kezelések idejére mentességet biztosít a megadott tiltott listás szerek használatára. Így ha a sportoló az adott időszakban fennakadna az ellenőrzésen, akkor sem büntetik, mert van engedélye.

Magát a felülbírálat után meghallgatást kért a szövetségtől, amelynek háromtagú bizottsága idén augusztus 6-án eltiltotta két évre, 2013. szeptember 23-tól 2015. szeptember 22-ig. Ezt követően még 21 napja volt Magátnak, hogy fellebbezzen a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), de erről nem kell tájékoztatnia az IWF-et.