Nemzetközi labdarúgás

Két éve PL-sztár volt, most a spanyol negyedosztályba igazolt

""

Michu fél évre írt alá az UP Langreo együtteséhez Asztúriában, Észak-Spanyolországban.

A futballista nemrégiben még PL-sztárnak mondhatta magát, első angliai idényében (2012-2013) 22 gólt termelt a Swansea mezében, amellyel a Ligakupát is elhódította. Akkoriban felkeltette az Arsenal és a Liverpool érdeklődését is, de sokallták az érte kért, 30 millió fontos vételárat.

A második swansea-s szezonját is jól kezdte, de súlyos bokasérülést szenvedett, és az edző Michael Laudrup távozása sem könnyítette meg helyzetét. 2014 nyarán kölcsönadták a Napolinak, ahol aztán egy másik sérülés miatt mindössze hat tétmeccsen lépett pályára.

A Swansea a múlt hónapban bontott szerződést a játékossal, aki a nyár óta már a bátyja által irányított Langreónál (szülővárosától, Oviedótól 20 kilométerre) edzett.