Egyéb sportok

Két címvédés egyéniben, Szilágyi nyert Szatmári ellen a karddöntőben

Két címvédés történt a vívók országos bajnokságának egyéni versenyeiben: férfi kardban Szilágyi Áron, férfi tőrben pedig Dósa Dániel ismételte meg tavalyi sikerét. Női kardban Pusztai Liza, férfi párbajtőrben Bakos Bálint, női párbajtőrben Kun Anna, női tőrben pedig Kondricz Kata győzött.

A pénteken kezdődött ob-n az egyéni versenyek 32-es tábláinak küzdelmei zajlottak szombaton a BOK Csarnokban szigorú biztonsági intézkedések mellett, nézők számára zárt kapuk mögött. A csarnokba csak kézfertőtlenítés és hőmérőzés után lehetett belépni. Mindenkinek kötelező volt a maszkviselet, a vívók csupán az asszójuk idejére mentesültek ez alól, amikor viszont vívómaszkban voltak.

Férfi kardban összejött a két legeredményesebb döntője, a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi és a 2017-es világbajnok, tavaly Budapesten vb-ezüstérmes Szatmári András szoros asszót vívott. Sokszor volt döntetlen vagy döntetlen közeli az állás, előnybe többnyire Szilágyi került, aki 12-12 után három tust adva harcolta ki hetedik egyéni bajnoki címét.

"Nagyon hiányzott már a versenyzés. Elfáradtam, mert kemény asszókkal jutottam el a döntőig. Szerintem azzal nyertem, hogy fejben én bírtam jobban"
– értékelt röviden.

""
(Kép: MTI/Illyés Tibor)

A válogatott további alapemberei közül Gémesi Csanád harmadik lett, Decsi Tamás viszont nem indult. A férfi kard szakág vezetőedzője, Decsi András az MTI-nek elmondta: öccse csütörtökre belázasodott, és bár már jobban van, nem kockáztattak.

Női kardban a címvédő Márton Anna a negyeddöntőben 8-5-re vezetett Keszei Kira ellen, amikor egy támadásnál megroppant a térde. Percekig ápolták, majd az a döntés született, hogy nem folytatja tovább.

"Nagyon fáj a térdem, meg kell majd nézetni orvossal, hogy mi is történt. Lelkileg is nehéz ez, mert jó lett volna még vívni" – mondta.

""
(Kép: MTI/Illyés Tibor)

Férfi párbajtőrben Bakos Bálint győzött, aki az aranyéremért Nagy Dávidot múlta felül. A legjobb 16 között búcsúzott a 2019-ben, itthon vb-aranyérmes Siklósi Gergely, valamint a 2014-ben Európa-bajnok, 2017-ben vb-harmadik Rédli András. Előbbi a később bronzérmes Berta Dánieltől, utóbbi pedig a bajnok Bakostól kapott ki.

"Nem volt meg bennem az átütőerő. Nagyon készültem a bajnokságra, de az utolsó időszak nem volt zökkenőmentes, mert kisebb betegség miatt öt napot ki kellett hagynom" – mondta Siklósi.

Női párbajtőrben Kun Anna győzött, a döntőben a Rióban olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese ellen nyert. A címvédőként indult Muhari Eszter a 32 között kapott ki.

Férfi tőrben sorozatban negyedszer bizonyult a legjobbnak Dósa Dániel. Az elődöntőből ő és Szemes Gergő is mérkőzés nélkül jutott tovább, mert Tóth Gergely és Frűhauf Benjámin sérülés miatt nem állt ki.

""
(Kép: MTI/Illyés Tibor)

Női tőrben a címvédő Kreiss Fanni nem indult, az aranyérmet Kondricz Pásztor Flóra magabiztos legyőzésével harcolta ki.

Az ob a csapatversenyekkel folytatódik vasárnap a BOK Csarnokban.

Ob, egyéni eredmények:

férfi kard:

elődöntő:
Szilágyi Áron (Vasas SC)-Gémesi Csanád (GEAC) 15-9
Szatmári András (MTK Budapest)-Noseda Szabolcs (DVSZ) 15-8

döntő:
Szilágyi-Szatmári 15-12

A végeredmény: 1. Szilágyi Áron, 2. Szatmári András, 3. Gémesi Csanád és Noseda Szabolcs

női kard:

elődöntő:
Szűcs Luca (BVSC)-Keszei Kira (BHSE) 15-13
Pusztai Liza (BVSC)-Spiesz Anna (Vasas SC) 15-8

döntő:
Pusztai-Szűcs 15-13

A végeredmény: 1. Pusztai Liza, 2. Szűcs Luca, 3. Keszei Kira és Spiesz Anna

férfi párbajtőr:

elődöntő:
Nagy Dávid (Vasas SC)-Bányai Zsombor (Vasas SC) 15-13
Bakos Bálint (Vasas SC)-Berta Dániel (BHSE) 15-3

döntő:

Bakos-Nagy 15-11

A végeredmény: 1. Bakos Bálint, 2. Nagy Dávid, 3. Bányai Zsombor és Berta Dániel

női párbajtőr:

elődöntő:
Szász-Kovács Emese (Vasas SC)-Tóth Jázmin (BVSC) 15-7
Kun Anna (OMS-Tata)-Büki Lili (OMS-Tata) 15-10

döntő:
Kun – Szász-Kovács 15-10

A végeredmény:
1. Kuna Anna, 2. Szász-Kovács Emese, 3. Tóth Jázmin és Büki Lili

férfi tőr:

elődöntő:
Dósa Dániel (Törekvés SE)-Tóth Gergely (Törekvés SE) – mérkőzés nélkül
Szemes Gergő (FTC)-Frűhauf Benjámin (Törekvés SE) – mérkőzés nélkül

döntő:
Dósa-Szemes 15-6

A végeredmény: 1. Dósa Dániel, 2. Szemes Gergő, 3. Frűhauf Benjámin és Tóth Gergely

női tőr:

elődöntő:
Pásztor Flóra (Törekvés SE)-Hajas Nóra (Törekvés SE) 15-6
Kondricz Kata (BHSE)-Mohamed Aida (UTE) 15-5

döntő:

Kondricz-Pásztor 15-7

A végeredmény: 1. Kondricz Kata, 2. Pásztor Flóra, 3. Hajas Nóra és Mohamed Aida

Kép: MTI/Illyés Tibor