Magyar foci

Két budafoki is az utánpótlás-válogatott keretben

A Budafoki MTE írását változtatás nélkül tesszük közzé.

Tíz hónap után szeptemberben újra találkozik a jövő évi, hazai társrendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar U21-es válogatott. A korosztályos nemzeti együttes kilencnapos összetartáson vesz részt és a hivatalos FIFA-napon, szeptember 7-én Szlovéniában, a házigazdákkal játszik felkészülési mérkőzést.


Gera Zoltán szövetségi edző szerdán hirdette ki 23 fős keretét, amelyben két BMTE-játékos, Takács Ronald és Szabó Máté is helyet kapott.

"Az volt a célom, hogy csaknem három és fél év után visszakerüljek a válogatottba" – mondta Takács Ronald, aki korábban az U18-as és U19-es együttesben is szerepelt, az elmúlt egy évben azonban csapat nélkül készült, mielőtt júliusban aláírt klubunkhoz. "A mostani meghívó egy visszajelzés, hogy jó úton járok. Ez a korosztály a felnőtt válogatott előszobáját jelenti, ezért azon leszek, hogy megragadjam a lehetőséget és olyan teljesítményt nyújtsak, amivel bizonyítom, hosszú távon lehet rám számítani."

Kárpátaljai szélsőnk szerint a nyári felkészülése jól sikerült, az elmúlt hetek és napok történései azonban még keményebb munkára sarkallják. Mint mondta, ez még biztosan nem a csúcsforma, tovább tud javulni.

Forrás: BudafokiMTE.hu