Kész a terv, ami megmenti a Barcának Dani Olmót?
Miután a La Liga elutasította Dani Olmo és Pau Victor regisztrálását, a Barcelona számára minimálisra szűkült a mozgástér, azonban lehet, hogy még így sikerül kikecmeregnie a helyzetből Laportáéknak.
Laportáék elsősorban a bíróságban bíznak. De azok után, hogy az előzőleg kétszer is elutasították a beadványukat, így sok reménnyel nem kecsegtet a helyzet.
Viszont egy európai sztárklub mindenkinek megfelelő megoldást nyújtana a katalánoknak.
Dani Olmo ügynöke, Andy Bara az elmúlt héten kétszer is úgy nyilatkozott, hogy ügyfele a Barcelonánál szeretne maradni. Egyszer pedig azt, hogy nem hallgatják meg más csapatok ajánlatait.
Ennek ellenére valószínűleg folyamatosan cseng a telefonja, hiszen a hírek szerint a Chelsea, az Arsenal, a Manchester City és a Paris Saint-Germain is szívesen vinné Dani Olmót. Hiszen ilyen lehetőség csak ritkán van a futballban. Egy közel 60 millió eurót érő játékost szerezhetnének meg ingyen.
Jelen pillanatban azonban az első számú esélyes az AC Milan.
A CdS szerint ugyanis az olasz együttes rövid távú üzletet kötne Olmóval. Vagyis hat hónapos szerződést ajánlanak neki, ami után visszatérhetne Barcelonába. Ez alatt a fél év alatt pedig megkapná a barcelonai fizetését.
Nyáron így visszakerülhetne a Flick-csapathoz. Addig pedig az olasz bajnoki címért játszhatna, miközben ott lenne a Bajnokok Ligájában is az együttesével.
A lehetőség kecsegtető a Barcelonának is, hiszen így minimális anyagi veszteséggel vészelné át az ügyet.
Egyelőre azonban a csatár megvárja, hogyan alakul a bírósági ügy. Viszont örökre biztosan nem fog várni a klubra.
Kérdés, hogy valóban annyira a Barcelonában akar maradni, hogy bevállal a csapatért egy milánói félévet?