Olasz foci

„Késsel a fogunk között megyünk” – firenzei „hadüzenet” a Juventusnak

Kép forrása: Gabriele Maltinti/Getty Images

Elszánt hangulatban készül a rekordbajnok elleni rangadóra Rolando Mandragora. A Fiorentina középpályása kemény üzenetet küldött korábbi klubjának, miközben arról is beszélt, miért nem tudott fiatalon kiteljesedni Torinóban.

Fokozódik a feszültség a Juventus és a Fiorentina vasárnapi összecsapása előtt, miután Rolando Mandragora kifejezetten harcias nyilatkozatot tett a találkozót megelőzően.

A firenzeiek középpályása a Tuttosportnak adott interjúban egyértelművé tette, hogy – a már biztos bennmaradó – csapata maximális elszántsággal érkezik Torinóba.

„Késsel a fogunk között fogunk pályára lépni ellenük. Tudjuk, mennyit jelent ez a mérkőzés a szurkolóinknak, és ennek még nagyobb motivációt kell adnia ahhoz, hogy remek teljesítményt nyújtsunk” – fogalmazott.

A 28 éves játékos szerint a teher inkább a Juventus vállát nyomja majd, mivel a torinóiaknak komoly céljaik vannak a tabellán.

„Biztosan rajtuk lesz nagyobb a nyomás, hiszen nekik el kell érniük a kitűzött céljaikat. Mi tiszta fejjel megyünk oda, és győzni akarunk a szurkolóinkért” – mondta Mandragora, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a Fiorentinának végig koncentrálnia kell, mert a Juventus támadósora bármikor veszélyt teremthet.

„Erős csapatról beszélünk, nagyon fontos játékosokkal. Különösen figyelnünk kell a támadóikra, mert egyetlen pillanat alatt is képesek eldönteni a mérkőzést.”

A középpályás saját juventusos időszakára is visszatekintett, és elismerte, hogy túl korán került a klubhoz:

„Túl fiatalon érkeztem, ezért aztán több helyen is megfordultam, hogy tapasztalatot szerezzek” – idézte fel Mandragora, aki hozzátette, pályafutása során a Torino és a Fiorentina adta számára a legtöbbet.

A nyilatkozat alapján biztosra vehető, hogy a Fiorentina nem feltett kézzel utazik Torinóba, így minden adott lehet egy feszült, nagy iramú rangadóhoz a Serie A hajrájában vasárnap.