Kés alá feküdt a többszörös Spartathlon-bajnok futó
Túl van a műtéten a többszörös Spartathlon-győztes Lubics Szilvia.
A magyar ultrafutó korábban közösségi oldalán számolt be arról, hogy mindkét sarkát műteni kell, mivel már szinte nem tud fájdalom nélkül futni. Év végi összefoglalójában arról írt január első felében operálják majd meg az egyik lábát, a tervek szerint pedig rá hat hétre a másikat. Ebben a bejegyzésében arról is beszámolt, felépülése alatt kerékpáros- és úszóedzésekkel tartja majd formában magát, az év második felében azonban szeretne visszatérni az ultrafutáshoz is.
Lubics Szilvia különleges módját választotta annak, hogy lélekben is feldolgozza az operációt és az azzal velejárókat. Eddigi versenynaplóihoz hasonlóan bejegyzés-sorozatban számol be a műtét előtti és az azt követő napokról.
Az operáció előtti napokban a futó posztjain keresztül beavatta követőit a félelmeibe, beszámolt utolsó hosszú futásáról, de azt is elárulta miért kell a munkától is visszavonulnia néhány hét erejéig. A kitartásáról és akaraterejéről híres sportoló így nemcsak testben, hanem fejben is felkészült a műtétre.
Az első beavatkozásról így számolt be:
"Fekszem a kórházi ágyon, látok magam előtt két lábat elterülni, de szerintem nem az enyémek, mert nem érzek semmit belőlük azóta, hogy pár órája hátba böktek egy érzéstelenítővel. Ahogy nézem, az egyik egy birodalmi lépegetőé lehet a Csillagok háborújából, csak azt nem tudom, hogy került ide az ágyamba.
A másik gyanús, hogy az enyém, mert nekem is három ilyen olajágkoszorú tetkóm van a Spartathlon-győzelmek emlékére. Kicsit kótyagos a fejem, lehet, hogy azért zavarosak ennyire a gondolataim.
De egy dolog biztos: az ami a legfontosabb: túl vagyok a műtéten, és minden rendben!
Csak délután került rám a sor, így viszonylag sokat kellett várakoznom a műtét előtt – és ezek az órák nagyon lassan teltek. Reggel óta nem szabadott innom, így mire a műtőbe toltak kb. olyan száraz volt már a szám, mint a sivatagban délidőben. Még szerencse, hogy rutinos versenyző vagyok… Nagyon kedves volt velem mindenki, egy nővérkének még dedikálnom is kellett a pólóját. Azt mondta, hogy cserébe kapok majd tőle egy jó kis fájdalomcsillapítót a műtét után.
A spinalis (gerincközeli) érzéstelenítéstől nagyon féltem, de végül pozitívan csalódtam, alig éreztem valamit. Aztán meg semmit. Kaptam egy jó kis cuccot a karomba is – amire feltételezésem szerint bármelyik drogbáró elismeréssel csettintene – így a műtét közben szinte végig kellemes öntudatlan állapotban voltam, amit nem is bántam, mert nem nagyon szerettem volna fültanúja lenni bizonyos hangoknak.
Tudom, hogy sokaknak ilyen a fogfúró sivító hangja is, ami nekem semleges, de úgy gondoltam, hogy a csontom faragása vagy a lágyrészek sercegése már nekem is sok(k) lenne. Maga a műtét technikailag jól sikerült, ami nagyon megnyugtatott.
Ha minden jól megy, holnap haza is mehetek. Vagyis haza is lehet szállítani, mert menésről egyelőre még nem ábrándozhatok. Reggelig viszont még vár rám egy találkozás az elzsibbasztott lábaimmal, amire egyelőre nem vágyok, mert várhatóan fájdalmas randevú lesz.
Köszönöm nektek a rengeteg jókívánságot, amit küldtetek, sok erőt adtatok! Ha minden jól megy, holnap este már otthonról jelentkezem!
Az előbb említett üzenetből is jól látszik, hogy Lubics Szilvia humorral vészeli át a nehézségeket és bízik abban, hogy mielőbb visszatérhet a pályára.
Borítókép: Facebook.com/LubicsSzilvia
