Egyéb sportok

Kerékpár: villámrajt Szerbiában, Kusztor harmadik

""

Június 11. és 16. között Magyarország egyetlen kontinentális kerékpáros-csapata az Utensilnord Ora24.eu – Dér Zsolt, Kenyeres Ábel, Kusztor Péter, Lovassy Krisztián és Palotai Péter összeállításban – a 2.2-es besorolású  Szerb Körversenyen vesz részt. A keddi első etap lényegében nem osztott, nem szorzott, mivel a hatalmas esőzés következtében a szervezők jócskán megkurtították azt, és időkülönbségeket sem osztottak ki.

Szerdán Nis és Bor között 137 kilométer várt a srácokra, amelynek során két, harmadik kategóriás emelkedőt is meg kellett mászniuk az 540 méteres Vrelót és 720 méteren tornyosuló Vresibabat, amely egyben az idei verseny legmagasabb pontja volt. A rajt után nem sokkal a török válogatott egyik tagja próbálkozott szökéssel, ám a mezőny ezt nem igazán tolerálta, így az első emelkedőhöz egyszerre érkezett a karaván. Az emelkedő tetején néhányan újra támadtak, majd a lejtmenetet követően egy igencsak nagyszámú, előbb húsz, majd a második kaptató után a felzárkózókkal együtt, mintegy 35 főből álló boly tudott kialakulni.

A magyar csapatból Dér Zsolt és Kusztor Péter képviseltette magát az elmenésben. Végül innen került ki a győztes is az argentin Mauro Richeze (Team Nippo) személyében, aki a sprintben az orosz Sergey Nikolaev (Itera Katusha) és magyar csapat kiválósága Dér Zsolt (Utensilnord Ora24.eu) előtt tudott végezni. Zsolt ezzel a remek helyezésével újabb 2 Europe Tour pontot gyűjtött, nem mellékesen az összetettben is előkelő helyen tanyázik.