Egyéb sportok

Kerékpár: az időfutamkirály menekülne a doppingvezértől

""

A döntés hátterében az áll, hogy az együttes vezetője, Johan Bruyneel szerinte központi figurája Lance Armstrong és a US Postal istálló doppingprogramjának.

"Johan neve 129 alkalommal szerepel az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének jelentésében" – utalt Cancellara arra az USADA-dokumentumra, amelyet szerdán kapott meg a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI), és amely részletesen tartalmazza a hétszeres Tour-bajnok Armstrong, valamint a US Postal vezetői – köztük Bruyneel – ellen felhozott vádakat. Az UCI ezek alapján dönti majd el, hogy megfosztja-e az amerikai kerekest a Tour-sikereitől, mint ahogy az USADA ezt már saját hatáskörében megtette.

"Nem tudom, hogy a közös munka tudna-e tovább működni" – tette hozzá az időfutam-specialista Cancellara, aki a mostani szezont leszámítva nem dolgozott együtt Bruyneellel.