Jégkorong

Kercsó: Van értelme a hokisuliknak

A hazai sikerek mellett a nemzetközi porondon is letették névjegyüket a székesfehérvári fiatalok, ezt bizonyítják az eredmények is.

-Három csapatból kettővel százszázalékos volt a produkció idén. Ilyen eredményre én sem számítottam. A nehezén túl vagyunk, óriási fejlődésen mennek át a gyerekek. Megvalósítható a terv, hogy két-három éven belül a felnőtt csapatnak és a válogatottnak is tudunk játékosokat adni – fogalmazott az ismert szakember. Hozzátette: három nemzetközi tornán szerepeltek az előző hónapban, Füssenben és Zell am See-ben két csapat – az előkészítő és a jövő évi serdülőegyüttes – egy tornagyőzelemmel és két második hellyel zárt.

Fekti István, az akadémia menedzser-igazgatója bejelentette, hogy három edzővel, Ondrejcik Rasztiszlavval, Faragó Gyulával és Farkas Tamással bővült az utánpótlástrénerek stábja.

Az Ifj. Ocskay Gábor Akadémia égisze alatt működő kollégium 28 férőhelyesre bővült, és minél több tehetségnek szeretnének helyet adni.

Olyan minőségi képzést képzeltünk el, amely sportemberileg és emberileg is az akadémia fő célja. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezek a gyerekek felnőve ne csak a pályán, hanem azon kívül is megtalálják a számításukat – fogalmazott Fekti István.

Kolozsvári Imre szakosztály-vezetőségi tag hozzátette, bejegyzésre került a Fehérvár19 Jégkorong Alapítvány, így már csak a társasági adó felhasználásáról szóló törvényre várnak, az alapítvány felkészült a támogatások fogadására és felhasználására.

A sajtótájékoztató végén id. Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója cáfolta azt a feltételezést, hogy a Székesfehérváron működő középiskolai lánykollégiumot azért kívánják felszámolni, mert a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia igényt tart az épületre. Ocskay hangoztatta: felháborítja, hogy politikához közeli akadémiaként tekintenek a fehérvári egyesületre.

 

MTI / Fotó: naplo-online.hu