Küzdősportok

Kemény: visszavonultatnák a Mayweather által összetört McGregort

Nagy a csend Conor McGregor körül, amióta megalázó vereséget szenvedett minden idők egyik legjobb bokszolójától, Floyd Mayweathertől. Egykori edzőtársa, Paulie Malignaggi szerint az ír harcos akkor járna a legjobban, ha befejezné a sportpályafutását – jelezte az m4sport.hu.

McGregor nem állt ki senki ellen azóta, hogy tavaly augusztusban Las Vegasban simán kikapott a profi ökölvívók között veretlen amerikai klasszistól az év bunyójának beharangozott összecsapáson. Még inkább furcsa, hogy az ír sportoló saját felségterületén, az UFC-ben sem vállalt meccset 2016 novembere óta. Ekkor szerezte meg a pehelysúlyú MMA-világbajnoki címet, amit a hírek szerint el is vehetnek tőle, ha nem tér vissza hamarosan.
 
„Mayweather teljesen összetörte McGregort – mondta Malignaggi a Sky Sportsnak. – Nem hiszem, hogy újra bunyózni fog. Nem számít nagyon jó  bokszolónak, az MMA-ban pedig kemény kihívói vannak.”
 
Az egykori kétszeres profi világbajnok amerikai ökölvívó azért mert véleményt formálni az ír harcossal kapcsolatban, mert jól ismeri őt, hiszen edzőpartnerként segítette a munkáját a Mayweather elleni mérkőzés előtt. Malignaggi szerint McGregor akkor cselekedne helyesen, ha visszavonulna. Anyagi gondjai valószínűleg már nem lesznek, hiszen a hírek szerint 60-80 millió dollár körüli összeget keresett tavaly a történelmi bokszmeccsel.
 
„Egyetlen lehetősége van, ha lemond az MMA-világbajnoki címéről, és könnyebb ellenfelet keres magának. Ha a helyében lennék, soha többé nem bunyóznék” – nyilatkozta Malignaggi.
 
McGregor azonban nem a visszavonuláson töri a fejét, hiszen a napokban úgy nyilatkozott, hogy ismét megmérkőzne Mayweatherrel, de ezúttal az MMA szabályai szerint. Kérdés, mit szól a kihíváshoz az öt súlycsoportban világbajnoki címet szerző, már visszavonult amerikai bokszoló.
 

Ennyiért vennék meg a kínaiak Messit " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Lavezzi és Mascherano már annak a csapatnak a játékosa.