Vízilabda

Kemény Dénes csapatát a spanyolok sem tudták megállítani

Három találkozó után csoportelsőként végzett a magyar vízilabda válogatott a sanghaji világbajnokságon.

Kemény Dénes csapata ugyanis Montenegró és Kazahsztán után Spanyolország legjobbjait is legyőzte a világbajnokságon. A találkozó első felében kiegyensúlyozott mérkőzést láthattunk, de az idő előrehaladtával a magyar csapat átvette az irányítást.

A 2. negyed második percéig kellett várni az első vezető találatunkra, amelyet Kiss Gergely szerzett. Ezután a spanyol csapat kapkodni kezdett és bár egyenlítettek a játékuk folyamatosan kezdett leépülni.

Nem véletlen, hogy a második, a harmadik és a negyedik negyed végén is a magyar csapat vezetett. Spanyolország miután megverte Kazahsztánt, de kikapott Montenegrótól és Magyarországtól csoport harmadikként zárt az A jelű négyesben.

Magyarország a legjobb négy közé jutásért az USA – Kanada mérkőzés győztesével fog megmérkőzni.

A mérkőzés eseményeinek megtekintéséhez kattint a linkre.