Kellemetlen statisztika – Rashford BL-duplája korábbi csapatát szomorítja

Vagyis pontosabban az anyaegyesületét, hiszen a Manchester United "csak" kölcsönadta a Barcelonának.
Marcus Rashford remekelt csütörtök este a Bajnokok Ligája főtábláján.
Az angol támadó előbb egy pazar fejessel megszerezte a vezetést csapatának, majd nem sokkal később elemi erejű rakétát küldött Nick Pope kapujába.
A Newcastle ugyan szépített a hajrában, ám az egyenlítésre már nem maradt elég ideje, így a Barca győzelemmel kezdte a BL-ligaszakaszt.
A találkozó után a statisztikusok egy egészen hihetetlen adatot emeltek ki.
Rashford a tegnapi (csütörtök – a szerk.) duplával ugyanannyi gólt szerzett idén angol csapatok ellen, mint a teljes Manchester United-keret a Premier League-ben.
A vörös ördögök négy alkalommal találtak be az idei PL-kiírásban, ám két találatukat is öngólként könyvelték el.
A 27 éves játékos a Bajnokok Ligája főtábláján tovább javíthatja mérlegét az angol együttesek ellen, hiszen a katalánok november 25-én a Chelsea otthonába látogatnak.
Csak érdekességképp, a Manchester United addig nyolc Premier League-mérkőzést játszik majd.
Addigra tehát több mint valószínű, hogy a patinás együttes megelőzi Rashfordot a statisztikában, de a következő nyolcas fogatban több nehéz összecsapás is vár az Amorim-csapatra.