Kelleher után Jaros is távozik a Liverpool keretéből

Ez pedig nemcsak a cseh kapus számára lehet előremutató, hanem a Liverpool új játékosának Pécsi Árminnak is
Azok után, hogy Caoimhin Kelleher elhagyta a Liverpool csapatát, egy újabb kapus távozik Arne Slot együttesétől.
Igaz Vitezslav Jaros nem végleg hagyja ott a gárdát.
A holland sajtóhírek szerint ugyanis az Ajax és a Liverpool megegyezett a kapus kölcsönadásáról.
Mindez nem meglepő azok után, hogy hiába volt bajnok Angliában, ez önmagában számára sem jelentett állandó játéklehetőséget.
Hiszen mindössze kétszer védett a Liverpoolban az előző szezonban. Ebből az egyik meccs még csak teljes sem volt, mert a megsérülő Allison helyett kellett beállnia csereként a Crystal Palace ellen. Amikor az ír kapustársa sem állt rendelkezésre.
Miközben az azt megelőző szezonban osztrák bajnok volt Sturm Grazzal.
Ez alapján viszont jó ómen lehet a holland gárdának is. Hiszen ahol Jaros védett, az a csapat bajnok lett az elmúlt években.
Talán nem véletlen, hogy miután John Heitingát nevezték ki a holland Ajax Amszterdam a vezetőedzőjévé, aki az előző szezonban még a Liverpool másodedzőjeként dolgozott, vitte magával Jarost.
A De Telegraaf információi szerint ugyanis az Ajax és a Liverpool már megegyezett Vitezslav Jaros kölcsönadásának feltételeiről.
A cseh kapus így esélyt kap arra, hogy a holland együttesnél az első számú kapus legyen.
Jaros kedden vagy szerdán orvosi vizsgálaton esik át, utána pedig a héten túl lehetnek a papírmunkán is.
Ami viszont Pécsi Árminnak lehet jó hír, hiszen így harmadik számú kapussá lép elő a Liverpool keretében.
Mert a nyáron érkezik a grúz Giorgi Mamardashvili, aki a korábbi első számú kapussal Alisson Beckerrel nagy versenyben lesz a kezdő posztért.
Mögöttük pedig ott lesz Pécsi. Miután Kellehher és Jaros egyaránt távozott.