A Manchester United vezetői Londonban ülnek össze a jövő héten, három nappal a klub várva várt Aston Villa elleni összecsapása után.
Ekkor dőlhet el ten Hag sorsa, miután mindenki aludt egyet a Manchester United birminghami vendégjátékára az Aston Villa ellen.
A csapat jelenleg a 14. helyen áll a Premier League tabellán, mindössze két győzelemmel a lehetséges hatból. Ráadásul továbbra is első győzelmükre várnak az idei Európa-ligában, miután döntetlent játszottak az FC Twente és az FC Porto ellen. Igaz csütörtökön a hajrában szereztek egy pontot Portugáliában.
A klub társtulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe a közelmúltban azt mondta, hogy ten Hag jövőjét illetően nem ő dönt egyedül.
A hírek szerint ő is ott lesz a Villa Parkban. A héten a BBC-nek nyilatkozva azonban nem volt hajlandó garanciákat adni holland menedzser jövőjére vonatkozóan.
„Szeretem Eriket. Szerintem nagyon jó edző, de végül is ez nem az én döntésem.” – mondta. „A Manchester Unitedet irányító vezetőségnek kell eldöntenie, hogy mi a legjobb a klubnak.”
A The Athletic szerint Ratcliffe ten Hag jövőjéről is beszél majd az ülésen.
A keddi találkozón Ratcliffe mellett a United más döntéshozói is ott lesznek. Köztük az Egyesült Államokból utazó Joel Glazer, valamint Sir Dave Brailsford, Omar Berrada, Dan Ashworth és Jason Wilcox. Valamint a klub pénzügyi igazgatója, Roger Bell és Collette Roche operatív igazgató is.
Az INEOS-nál rendszeresek az ilyen megbeszélések, hiszen havonta tartanak egyet, ahol a United szerepel a napirenden.
A múlt héten Ten Hag válaszolt a közvetlen jövőjével kapcsolatos kérdésekre:
„Nem gondolok arra, hogy kirúgjanak” – mondta. „Mindannyian úgy döntöttünk, hogy nyáron együtt maradunk. Megbeszéltük, hogy min kell javítanunk és hogyan építsünk fel egy csapatot. Minden döntést együtt hoztunk meg, annak tudatában, hogy ez időbe telhet. Mindannyian egy oldalon állunk, egy hajóban evezünk.”
Kedden kiderül, hogy mindenki ugyanígy gondolja-e ezt a kérdést.