Kedden 9 óra 10 perckor száll fel a DVSC-TEVA gépe a debreceni repülőtérről, és bő másfélóra út után landol Minszkben. A csapat szálláshelye is itt, a fehérorosz fővárosban lesz, innen megy majd át a társaság holnap Boriszovba, mivel Kondás Elemér a mérkőzés helyszínén vezeti majd le az edzést.

Szerdán délelőtt a szakmai stáb még egy kis átmozgató tréninget tart, majd a csapat magyar idő szerint fél négykor elindul a BATE-stadionba, ahol 18 órakor kezdődik a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzése.
 
""
 
Az összecsapás után a Loki ezúttal nem tölt ott még egy éjszakát, hanem rögtön indul vissza. Ha minden jól alakul, éjfél után nem sokkal már itthon is lesz a gárda. Pihenésre azonban nem sok idő lesz, mert pénteken már indul a Loki Kaposvárra, ahol szombaton 17 órakor az NB I 2. fordulójában szerepel.