Nemzetközi labdarúgás

Kassai a csúcson: Ukrajna legfontosabb meccsét vezetheti

""

Ez pedig újfent arra enged következtetni, hogy a magyar játékvezető ismét rangadót kaphat az Eb-n.

Kassai Viktor ismét a C vagy a D jelű csoportból kaphat mérkőzést, ahogyan tette azt az első fordulóban is. Akkor a sport365.hu elsőként jósolta meg sikeresen, hogy Kassai rangadót kaphat az Eb-n kezdésként.

Most is bátrak vagyunk, ezért úgy gondoljuk, hogy Kassai Viktor megint kiemelt találkozón fújhatja a sípot az Eb-n. Ez kézenfekvő dolog lenne, hiszen a Spanyolország – Olaszország csoportmeccset is remekül vezényelte le Kassai Viktor.

Meglátásunk szerint a C csoportban kezdő Kassai Viktor most a D jelű négyesben kaphat munkát, az Anglia – Ukrajna találkozón, amely rendező ország lévén kiemelt fontossággal bír.

Ugyanis, ha Ukrajna pontot szerez Franciaország ellen holnap este Kijevben, akkor történetelmet írhat az angol csapat ellen az ukrán válogatott a csoportkör harmadik játéknapján.