Kapitánykrízis a Real Madridnál: ki lesz Carvajal utódja?
Dani Carvajal közeledő távozásával újabb átmeneti időszak vár a Real Madridra.
Bár a veterán jobbhátvéd idén már kevesebb szerepet kapott, ő a csapatkapitány és a klub legtapasztaltabb játékosa. Távozásával végleg lezárul egy korszak a Bernabéuban: nem marad a keretben egyetlen olyan focista sem, aki részese volt a 2016 és 2018 közötti történelmi BL-triplázásnak.
Ha valami igazán hiányzik a mostani Madridból, azok a vezéregyéniségek. Sergio Ramos, Toni Kroos, Luka Modrić és Nacho Fernández távozása után alig maradt olyan hang az öltözőben, akinek komoly tekintélye lenne. Így a nyáron érkező új vezetőedzőnek, José Mourinhónak – a klub hagyományai szerint – ismét új kapitányt kell kineveznie.
Ez lesz a hatodik egymást követő szezon, amikor a Madrid kénytelen új vezért választani. Ramos 2021-es távozása után Marcelo kapta meg a karszalagot. Egy évvel később a brazil is ment, így Karim Benzema következett, aki szintén csak egy szezont bírt Nacho előtt. 2024 nyarán Modrić lett a kapitány, tavaly pedig Carvajal. A tisztség szinte már átokká vált a klubnál.
A Real Madrid története során szinte mindig a keret legrégebbi tagja kapta meg a karszalagot – ez a rendszer viszont automatikusan garantálja a folyamatos cserélődést. Mivel alig maradt igazi veterán a csapatban, egyre többen rebesgetik, hogy a klub szakít ezzel a hagyománnyal.
𝐄𝐍𝐃 𝐎𝐅 𝐀𝐍 𝐄𝐑𝐀 💔
After 23 seasons with Real Madrid, Dani Carvajal will leave as a free agent this summer 🥺
He was the very last remaining player from Real Madrid’s 2018 UCL final 😥
🏆🏆🏆🏆🏆🏆 Champions League
🏆🏆🏆🏆🏆 UEFA Super Cup
🏆🏆🏆🏆🏆 FIFA Club World… pic.twitter.com/jRjImLV33R— 433 (@433) May 18, 2026
Valverde a soron következő, de nem problémamentes eset
A jelenlegi hierarchia szerint a karszalagot a 27 éves klubikon-helyettes, Federico Valverde örökölné, aki 2018 óta erősíti a felnőtt keretet, és már több mint 350 meccsen lépett pályára. Carvajal távollétében idén is többször ő vezette ki a csapatot.
Carvajal ráadásul teljes mellszélességgel támogatja őt. Valverde búcsúposztja alatt így fogalmazott: „Könnyeket csaltál a szemembe, barátom! Köszönöm ezt a rengeteg évet, zseniális vagy. A karszalag a legjobb kezekben lesz!”
A középpályás kinevezése mégsem magától értetődő. A heves vérmérsékletű uruguayi az utóbbi hetekben a balhék középpontjába került: május eleje óta nem játszott, miután egy Aurélien Tchouaménivel való edzésen történt összetűzés során fejsérülést szenvedett. Korábban amiatt is panaszkodott a sajtónak, hogy Xabi Alonso jobb oldali védőt játszatott vele, mondván: „nem arra született, hogy jobbhátvéd legyen”. Spanyol lapértesülések szerint az öltözői feszültségek miatt néhány csapattársa egyenesen a játékos eladását követeli az edzőpályán történt verekedés után.
Az AS szerint a keret egy része azt szeretné, ha a Madrid hibrid modellre váltana, és a játékosok szavazhatnák meg a vezéreiket.
Ki jöhet még szóba?
Valverde után Vinícius Jr. és Thibaut Courtois a legrégebbi tagok, de az idei szezon belső feszültségei szinte mindenkit elkísérnek. A legutóbbi, elveszített El Clásicón kapitánykodó Vinícius Jr. megosztó figura maradt, a hazai szurkolók is többször kifütyülték, bár a teljesítményére most sincs panasz.
Mivel a Real az utóbbi időben a fiatalításra fókuszált, hiányoznak a rutinos rókák. Egy olyan kaliberű új igazolás, mint a sokat emlegetett Rodri, azonnal vezérré válhatna. Ezzel szemben Kylian Mbappé, a klub kirakatembere, a botrányos szezonja után túlságosan megosztó választás lenne. Ha a klub elveti a szolgálati időn alapuló rendszert, a szerződéshosszabbítás előtt álló Antonio Rüdiger lehet a legesélyesebb a vezérkarba kerülésre.
A végső szót azonban José Mourinho mondhatja ki. A 63 éves portugál tréner köztudottan szereti kézben tartani a dolgokat, és a pályán harcoló tábornokként tekint a kapitányaira. Kérdés, mekkora beleszólást enged majd neki a vezetőség a döntésbe.