Egyéb sportok

Káosz, röhej, botrány: hihetetlen szakasszal indult a 100. Tour de France

""

A centenáriumi Tour de France 1. szakaszát Korzika szigetén, Porto-Vecchio és Bastia között rendezték. 

A 213 kilométeres szakasz elején rögtön egy öttagú szökevénycsoport szakadt el a mezőnytől, benne a rutinos Juan Antonio Flechával (Vacansoleil-DCM), Lars Boommal (Belkin), Jerome Cousinnel (Europcar), Juan José Lobatóval (Euskaltel-Euskadi) és Cyril Lamoine-nel (sojasun). 

A szökevénycsoport legnagyobb előnye négy és fél perc körüli volt, ám előre lehetett tudni, hogy maximum csak a sprinthajrá és a hegyi hajrá lehet számukra elérhető cél, a végső győzelem nem. 

A mezőny 30 kilométerrel a vége előtt már régen megette a szökevényeket és óriási tempót diktált, a sprinterek csapatai elkezdték a szervezkedést. 

Két kisebb bukás után, nagyjából a 12. kilométer környékén érkezett a hír, hogy az Orica-GreenEdge csapatbusza beszorult a célvonalnál felállított kapu alá. 

Az egészen képtelen baleset miatt óriási pánik tört ki a szervezők körében, akik végül úgy döntöttek, három kilométerrel lerövidítik a távot. 

Ez természetesen nagyon megzavarta a mezőnyt, hiszen borította a sprintercsapatok stratégiáját. 

Néhány perccel és kilométerrel később mégis sikerült kiszabadítani az elakadt buszt, így a szervezők visszahelyezték a befutót az eredeti célba. 

Nagyjából ekkor, amikor körülbelül hat kilométer volt hátra, óriási bukás szakította ketté a mezőnyt, amelybe olyan nevek keveredtek bele, mint Mark Cavendish, Peter Sagan, Alberto Contador, vagy André Greipel. 

Egy kisebb csoportnak sikerült elől maradni, a legjobban pedig az Argos-Shimano jött ki a káoszból, hiszen szinte teljes sora és sprintere, Marcel Kittel is elől tudott maradni és a német végül meg is nyerte a mezőnyhajrát. 

A 25 éves sprinter ezzel megkaparintotta a sárga trikót és a legjobb sprinternek járó zöld dresszt is. 

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
Tour de France, 1. szakasz, Porto-Vecchio – Bastia, 213 km:
1. Marcel Kittel (német, Argos) 4:53:46 óra
2. Alexander Kristoff (norvég, Katyusa) azonos idővel
3. Danny van Poppel (holland, Vacansoleil) a.i.

Az összetett állása: 
1 Marcel Kittel (Ger) Team Argos – Shimano
2 Alexander Kristoff (Nor) Katusha
3 Danny Van Poppel (Ned) Vacansoleil-DCM