Német foci

Káosz – herén harapták a bírót, azonnal lefújta a mérkőzést

Kép forrása: Karina Hessland/Bongarts/Getty Images

Szürreális jelenetsor játszódott le a német Kreisliga C-ben amikor az egyik játékos gyermeke - nem akármilyen módon - megtámadta a játékvezetőt.

Az amatőr, járási bajnokságokban már sok furcsa esemény történt. A múlt hétvégi FC Taxi Duisburg II – SV Rot-Weiss Mülheim mérkőzés előtt lejátszódó jelenetek azonban vélhetően minden eddigit felülmúltak.

A találkozó kezdőrúgása előtt Stefan Kahler játékvezető az ilyenkor szokásos adminisztratív ellenőrzéseit (igazolások, sportorvosik – a szerk.) végezte, amikor a már bemelegítő játékosok egyik pályán tartózkodó gyermeke odaszaladt hozzá, és a legnemesebb testrészén megharapta.

„Amikor az FC Taxi labdarúgóinak papírjait vizsgáltam, az egyik hazai futballista kisfia is a pályán volt és a felnőttekkel együtt készült. Egyre közelebb jött hozzám, aztán hirtelen megharapta a bal herémet. Ledöbbentem” – írta Kahler.

A találkozó hivatalos jelentéséből kiderült, a sporttárs a fájdalom miatt képtelen volt elindítani az összecsapást, helyette a sípjába fújt és beszüntette a meccset.

A német WAZ információi alapján az incidens után a játékvezető állapota továbbra is bizonytalan.

Az érintett csapatok a szezon során később ismét találkoznak majd. Az viszont kérdés, hogy a történtek után ki mer majd sípra fújni ezen a pályán.