EURO2024

Kanté a franciák „szerencsemalaca”

Kép forrása: Inaki Esnaola/Getty Images)

N'Golo Kanté eddig mindig szerencsét hozott a franciáknak, ha nagy világversenyen, vb-n és Eb-n szerepelt a nemzeti válogatottban.

A sorozat pénteken sem szakadt meg, amikor a gall együttes Kantéval soraiban büntetőkkel elbúcsúztatta a portugálokat a németországi Európa-bajnokságon.

A sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) szombati összefoglalójában emlékeztetett rá, hogy a francia-portugál negyeddöntő a huszadik olyan tétmeccs volt, melyen Kanté pályára lépett, és csapata mindannyiszor veretlen maradt.

 

Ugyanakkor nem fogadta kegyeibe Fortuna a portugálok 39 éves ászát, Cristiano Ronaldót. Az ötszörös Aranylabdás hiába próbálkozott, nem talált be a francia kapuba, így pályafutásának 11. nagy tornáján először nem szerzett gólt.

A világ- és Európa-bajnokságokon a statisztika szerint 61 szabadrúgást végzett el, ám csupán egyetlen alkalommal volt eredményes. Ronaldónak a pénteki volt az 51. válogatott fellépése világversenyen, mely mutatóban viszont toronymagasan első az örökranglistán.

A Spanyolország-Németország (hosszabbítás után 2-1) összecsapásból az IFFHS a következőket emelte ki:

Az ibériaiak első alkalommal győzték le a házigazdák együttesét nagy tornán; az előző kilenc ilyen meccsükből öt döntetlen mellett négyet elveszítettek.

Németország története során először kapott ki Eb-negyeddöntőben, korábbi négy ilyen meccséből mindegyiket megnyerte (1996, 2008, 2012, 2016). A spanyolok elleni német futballmérleg tovább romlott a nyeretlen mérkőzéseket illetően, három döntetlen mellett a pénteki volt a negyedik veresége a Nationalelfnek.

Az Eb-históriában a mostani volt Spanyolország kilencedik hosszabbításos meccse, e mutatóban Olaszország vezet tíz hasonló esetével.

A kilencből hét alkalommal továbbjutott a spanyol válogatott, s övék a harmadik csapat a kontinensviadalok történetében, amely sorozatban öt meccset nyert. Korábban ez Franciaországnak (1984) és Olaszországnak (2021) sikerült, azon a tornán mindkettő Európa-bajnok lett.

Az első gólt szerző és a meccs legjobbjának választott Dani Olmo az Eb-ken a legtöbb gólpasszt adó spanyol játékossá lépett elő. A pénteki negyeddöntőben ötödik ilyen átadását jegyezte.

A hazaiak részéről 21 évesen és 63 naposan betaláló Florian Wirtz-nek is jutott egy sovány vigasz. Németország valaha volt legfiatalabb gólszerzője lett az Eb-k kieséses szakaszában.