Nemzetközi labdarúgás

Kanta: „Úgy érzem, hogy mi vagyunk a jobb csapat”

Az első félidőben remekül játszottunk, fölényben voltunk, többet volt nálunk a labda, és akár több gólt is rúghattunk volna. Amikor kimentünk a második félidőre, mintha inkább a biztonságra törekedtünk volna. A kiállítást pedig egyáltalán nem érzem jogosnak, ugyanis egy méterről rúgták rá a kezére a labdát. Utána próbáltunk menni előre, az elrontott tizenegyest viszont nagyon sajnálom. Mindent megteszek a visszavágón, hogy javítsam a hibámat. A Senica nem verhetetlen csapat, idegenben is azt kell játszanunk, amit az első félidőben. Úgy érzem, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Egyébként jó a hangulat a csapatban, a csapat nagy része két éve együtt játszik, és olyanok jöttek, akik már korábban játszottak itt és ismerik ezt a játékstílust vagy fiatalok, mint Rácz Feri, és hamar felvették a ritmust. Megpróbáljuk kivívni a továbbjutást a visszavágón ” – mondta az m2-nek MTK csapatkapitánya, Kanta József.

Az első félidővel nem voltam elégedett, az MTK jobban játszott. A következő meccsen ennél több kell, hogy továbbjussunk. Agresszívebben kell játszanunk, kombinatívabb játék kell, az vezethet sikerre. Az első negyvenöt perc a szenicei edzősködésem legrosszabb félideje volt…” – nyilatkozta az m2-nek az FK Senica cseh vezetőedzője, Zdenek Psotka.

EURÓPA LIGA
1. forduló, 1. mérkőzés:
MTK Budapest FC – FK Senica 1-1 (1-0)
Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion, vezeti: Joao Ferreira (portugál)
MTK Budapest FC: Hegedüs – Wolfe, Kálnoki-Kis, Kelemen, Hidvégi – Vukmir, Zsidai, Kanta – Csiki (Nikházi 60.), Lázok (Tischler 83.), Rácz (Vass 81.)
FK Senica: Kamesch – Krizko, Brabec, Pavlík, Kalabiska – Kóna, Wijlaars, Durica (Ventúra 92.) – Divis (Bolinha 75.), Hosek (Oliver 89.), Blackburn
Gólszerző: Lázok (30.), illetve Blackburn (58.)
Sárga lap: Kálnoki-Kis (34., 56.), illetve Krizko (42.), Pavlík (65.)
Piros lap: Kálnoki-Kis (56.)