Jégkorong

Kanada nyerte a tengerentúli rangadót, Csehország is legyőzte a házigazdát

Az F csoport csúcsrangadóján a kanadai válogatott drámai mérkőzésen verte meg USA legjobbjait. Az első harmadban, még egyik csapat sem talált a kapuba.

A második játékrészt az amerikai válogatott irányította, ezt a 20 percet 2-1-re nyerték meg Scott Gordon tanítványai.

Az utolsó harmadból három perc telt el, mikor John Tavares kiegyenlített. Két perc sem telt el a New York Islanders fiatal játékosának a gólja után, mikor Jason Spezza találatával, már Kanada vezetett. Az 51. minutumban Derek Stephan megmentette az amerikai válogatottat.

A hosszabbításban egyik csapat sem szerzett gólt, így következhetett a szétlövés, ahol Jordan Eberle döntött.

A csoport másik mérkőzésén a svéd válogatott 4-0-ra legyőzte Franciaországot. A skandináv csapat vasárnap Svájc ellen játszik.

Németország hősies védekezésének köszönhetően csak büntetőkkel kapott ki Finnországtól. A mérkőzésről mindent elárul, hogy a finn válogatott 51, míg a német 21 alkalommal lőtt kapura. A finnek legjobbja Janne Pesonen volt, aki 1 gólt és 2 gólpasszt jegyzett a találkozón.

Az E kvartett másik mérkőzésén az NHL-es sztárokkal felálló vendéglátók az alapszakaszból nem hoztak magukkal pontot – kikaptak a németektől és az oroszoktól -, és a mostani (ugyancsak egygólos) vereségük azt jelenti, hogy már csak minimális az esélyük, hogy a legjobb nyolc közé jussanak.

Eredmények:
középdöntő, 1. forduló:
E csoport (Pozsony):

Finnország-Németország 5-4 (1-1, 2-3, 1-0, 0-0), büntetőkkel
Csehország-Szlovákia 3-2 (1-0, 0-1, 2-1)
Az állás: 1. Csehország 9 pont, 2. Németország 7, 3. Oroszország 6, 4. Finnország 5, 5. Szlovákia 0 (8-11), 6. Dánia 0 (4-15)

F csoport (Kassa):
Kanada-Egyesült Államok 4-3 (0-0, 1-2, 2-1, 0-0), büntetőkkel
Svédország-Franciaország 4-0 (3-0, 0-0, 1-0)
Az állás: 1. Kanada 7 pont (17-7), 2. Svédország 7 (14-7), 3. Norvégia 5, 4. Egyesült Államok 4, 5. Svájc 3, 6. Franciaország 1