Egyéb sportok

Kajakban is megvan az első érem a paralimpián

 

""

 
A Bajai Vízisport Egyesület 36 éves versenyzője már szerdán is remek teljesítményt nyújtott, az előfutamból második helyével egyből a fináléba került, azaz a középfutamban már nem kellett vízre szállnia.
 
A festői Rodrigo de Freitas Lagúna az augusztusi olimpián sok sikert, aranyérmeket hozott a magyaroknak, és Subának is az volt a célja, hogy éremmel távozzon erről a pályáról.
 
A legjobb nyolc versengésében egy-egy argentin, lengyel, brazil, brit, francia, kínai és ausztrál volt a hármas pályán rajtoló magyar ellenfele. Suba nem rajtolt igazán jól, de a táv felénél már az élmezőnyben lapátolt. A legjobban a lengyel Jakub Tokarz kezdett, aki aztán végig meg is tartotta előnyét. A magyar kajakos a franciával és a brittel volt nagy versenyben, de végül sikerült őket megelőznie, s így másodikként ért célba.
 
Suba Róbert fiatalon több sportágat is kipróbált, majd 19 évesen, többéves ejtőernyős tapasztalattal, több tucat ugrást követően egy "rendellenes nyitás" következtében 1500 méter magasról lezuhant és gerincsérülést szenvedett. Azóta kerekesszékben él, de már a baleset után, a kórházban tovább folytatta a sportolást, a kajak-kenut néhány éve kezdte el.
 
A parakajak most debütált a paralimpián, a sportolók minden számban 200 métert lapátolnak.
 
Ugyanebben a kategóriában – a legsérültebbeknél, KL1-ben – Váczi Anita hatodik lett a nők versenyében, míg KL2-ben Varga Katalin az ötödik helyen ért célba.
 
Az idei moszkvai Európa-bajnokság kétszeres aranyérmese, Suba Róbert a magyar küldöttség 11. érmét szerezte Rióban, öt bronz mellett ez a hatodik ezüst.