Egyéb sportok

Kajak-kenu vb: aranyérmes a Kárász, Vad női kajakpáros 200 méteren

A magyar kettős szoros csatában harcolta ki az első helyet, mögöttük a németek és a fehéroroszok lettek még dobogósok.

"Amikor beértünk a célba, nem is tudtuk, hogy nyertünk, a fotósok mondták a motorcsónakból, de még akkor sem voltunk biztosak benne. Aztán amikor kiírták a kijelzőre, akkor már sejtettük, hogy tényleg mi lehetünk a győztesek" – érzékeltette a szoros befutót Vad Ninetta, aki társával szombaton, a négyes tagjaként is aranyérmes lett az orosz fővárosban.

"A rajtunk nem sikerült valami jól, a mozgásunk egy kicsit szétcsúszott, de aztán a második húzásra már összeszedtük magunkat, s száz méternél utolértük a többieket. Ott aztán, ahogy szoktuk, megindítottuk a hajót, s onnan már magabiztosak voltunk" – tette hozzá Kárász Anna.

A többi számban nem termett babér a magyaroknak.

A kajak egyesek versenyében a friss Európa-bajnok Kozák Danuta – aki korábban megvédte címét 500 méteren – rosszul rajtolt, és nem tudta ledolgozni hátrányát. Hatodikként ért a célba, nyert az olimpiai bajnok és címvédő új-zélandi Lisa Carrington, aki Kozák mögött második lett fél kilométeren. Ugyancsak a hatodik helyen végzett az Eb-n második kenus Lakatos Zsanett, aki 500 méter párosban szintén aranyérmet vehetett át Takács Kincsővel.

A Nagy Péter, Lantos Ádám kenus és a Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duó sem volt harcban a dobogóért, előbbi ötödikként, utóbbi pedig utolsóként, azaz kilencedikként zárt a döntőben.

KAJAK-KENU
Világbajnokság, a vasárnapi 200 méteres döntők dobogósai és a további magyarok helyezései
férfiak:  
    K-1, világbajnok:
   Mark De Jonge (Kanada) 33.961 mp
2. Petter Menning (Svédország) 34.088
3. Edward McKeever (Nagy-Britannia) 34.270 és Saúl Craviotto Rivero (Spanyolország) 34.270
    Dudás Miklós a későbbi B döntőben lesz érdekelt.
       
    K-2, világbajnok:
  Nebojsa Grujic, Marko Novakovic (Szerbia) 30.500 mp
2. Ronald Rauhe, Tom Liebscher (Németország) 30.606
3. Sébastien Jouve, Maxime Beaumont (Franciaország) 30.884
…9. Molnár Péter, Bán Kristóf 31.754
       
    C-1, világbajnok:
  Jurij Cseban (Ukrajna) 38.137
2. Alekszej Korovaskov (Oroszország) 38.143
3. Jevgenyij Suklin (Litvánia) 38.423
    Nagy Péter a későbbi B döntőben lesz érdekelt.
     
    C-2, világbajnok:
    Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (Oroszország) 35.350
2. Robert Nuck, Stefan Holtz (Németország) 35.706
3. Erlon de Souza Silva, Isaquias Queiroz Dos Santos (Brazília) 36.064
…5. Nagy Péter, Lantos Ádám 36.356
nők:
    K-1, világbajnok:
    Lisa Carrington (Új-Zéland) 37.898 mp
2. Marta Walczykiewicz (Lengyelország) 38.814
3. Nikolina Moldovan (Szerbia) 39.416
…6. Kozák Danuta 39.783

    K-2, világbajnok:
  Kárász Anna, Vad Ninetta 35.869 mp
2. Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) 35.986
3. Margarita Csiskevics, Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 36.217

    C-1, világbajnok:
    Laurence Vincent-Lapointe (Kanada) 46.419 mp
2. Sztanilia Sztamenova (Bulgária) 46.977
3. Valdenice Conceicao do Nascimento (Brazília) 47.099
…6. Lakatos Zsanett 48.247

A további program (magyar idő szerint):
váltó előfutamok 13.00
váltó döntők 15.00