Kajak-kenu pótválogató: Négy számból háromban nem maradt kérdőjel
Valamint az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Női K-1 200 m-en továbbra is kérdőjeles az induló személye.
A hétfői, Maty-éri pótválogatón ebben a négy számban csaptak össze az érdekeltek. Molnár és a Sík, Beé duó megismételte hétvégi sikerét, azaz ismét gyorsabbnak bizonyult az első körben győztes Dudás Miklósnál, illetve a Horváth Bence, Szomolányi Máté egységnél, míg a kenus párosoknál az első válogatón diadalmaskodott Nagy, Széles kettős visszavágott a szombati vereségért a korábbi Európa-bajnok Sáfrán testvéreknek.
A nőknél Kozák Danuta és Paksy Tímea csapott ismét össze, s akárcsak két napja, ismét előbbi bizonyult jobbnak. Storcz Botond szövetségi kapitány ugyanakkor az MTI érdeklődésére elmondta: mivel az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő MOL vb-n a kvótaszerzés lesz a legfontosabb, és egy versenyző csak egy londoni indulási jogot gyűjthet az országnak, korántsem biztos, hogy Kozák kapja ezt a számot. Ő ugyanis 500 m egyesben biztosan, és várhatóan 500 m négyesben is induló lesz.
A még nyitott kérdéseket kedd délelőtt vitatja meg a szövetség elnöksége, a végleges Eb-csapat aznap délutánra várható.
Pótválogató, eredmények (mind a négy szám szerepel az olimpiai műsorban): férfi K-1 200 m: férfi K-2 200 m: férfi C-2 1000 m: |