Klopp ultimátuma a Realnak: egyetlen feltétellel érkezik – sajtóhír
A német sikeredző egyetlen feltétellel vállalja a munkát a királyi gárda padján.
A Real Madrid kispadján új korszak kezdődhet, ugyanis német sajtóhírek szerint Jürgen Klopp nyitott arra, hogy átvegye a csapat irányítását.
A szakember már egy ideje kapcsolatban áll a madridi vezetéssel, és készen áll a visszatérésre – ám nem feltételek nélkül.
A Ruhr Nachrichten beszámolója szerint Klopp egyik legfontosabb kérése egy új kapus szerződtetése: kiszemeltje pedig az a Noah Atubolu, aki remek szezont fut a Freiburg együttesénél.
A tréner úgy véli, honfitársa a legalkalmasabb jelölt arra, hogy hosszú távon átvegye a stafétát Thibaut Courtois-tól.
Sztárjátékosai köré építene „szupercsapatot” a Real – sajtóhír
A hálóőr érkezése azonban nem járna következmények nélkül, ugyanis ez esetben szinte borítékolható, hogy Andrij Lunyin távozna a fővárosból. Az ukrán bár többnyire csak a kispadon kapott lehetőséget, Courtois hiányában rendre bizonyított.
A potenciális edzőváltás így nemcsak a kispadon, hanem a keretben is jelentős átalakulást hozhat Madridban, ahol egy új projekt körvonalai rajzolódhatnak ki.