Angol foci

Jürgen Klopp is megszólalt Szalah távozása kapcsán

Kép forrása: Getty Images

A Liverpool korábbi menedzsere egy kicsit várt, hogy megossza a gondolatait az egyiptomi támadó távozása okán, de végül ő is megtette.

„Minden idők egyik legnagyobb játékosa távozik a klubtól” – nyilatkozta az The Anfield Wrap adásában Jürgen Klopp azután, hogy Szalah bejelentette a szezon végén elhagyja a Liverpoolt.

„Tegnap este üzenetet váltottunk. Nagyon remélem, hogy élvezni fogja a szezon hátralévő részét. Persze tudom, hogy Mo csak akkor élvezi majd, ha győzni fog a csapat és ő gólokat szerez. Remélem, hogy sikeres lesz a szezon hátralévő része.” – mondta Jürgen Klopp.

„Nagyon remélem, hogy az utolsó meccsnapon mindannyian mosolyogni fognak majd. A szurkolók boldogok és hálásak lesznek az egyik leghihetetlenebb karrierért, amelynek valaha is részesei lehetünk.” 

A német szakember pedig röviden összefoglalta az érzéseit és a korábbi tapasztalatait.

Hogy honnan jött, min ment keresztül, és mit adott nekünk, hihetetlen.”

„Amikor vele dolgozol, a nagyobb kép csak nevetséges. Lehet, hogy 10 év múlva talán Ekitike megdönti a rekordját. De nehéz lesz. Minden idők egyik legnagyobb játékosa távozik a klubtól. Öröm, kihívás volt, mindkét fél kemény munkája vele dolgozni. El sem tudtam képzelni, hogy valami ilyesmi lehetséges. A számai, a teljesítményei, némelyikük páratlan lesz, biztos vagyok benne.”

Mindezt annak ellenére mondta, hogy utolsó szezonjában Kloppnak komoly  nézeteltérése volt az egyiptomi csatárral.

Szalah és Klopp hét évig dolgoztak együtt, minden lehetséges trófeát megnyertek közösen a Liverpoollal.